7óra7

Növekvő jegybevétel és látogatottság a Szegedi Szabadtérin

Növekvő jegybevétel és látogatottság a Szegedi Szabadtérin

2014. 08. 07. | 7óra7

Az augusztus 20-i előadásnappal véget ért a 2013-as Szegedi Szabadtéri Játékok. Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató elégedett az eredményekkel, sikeres évadot zárt a Dóm téri fesztivál. Bár az elszámolás még folyamatban van, az előző évekhez képest növekvő jegybevétellel és látogatottsággal számolhat a menedzsment.

István, a király - Stohl András

A látogatószám tekintetében a tervezettet sikerült jóval meghaladni. Az előzetes összesítés szerint az öt Dóm téri produkció tizenkét előadásán 91%-os volt a látogatottság. Az évad leglátogatottabb előadásának az Elfújta a szél musical produkció bizonyult, melyet összesen közel tizenhatezer néző tekintett meg. (Az Elfújta a szélt négyszer, az István, a királyt háromszor játszották. Utóbbira hónapokkal a bemutató előtt már nem lehetett jegyet kapni.) Az újszegedi kisszínpadon szintén kiemelkedő sikert aratott 93%-os látogatottsággal a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka, az Egy bolond százat csinál

Elfújta a szél - Gubik Petra, Szabó P. Szilveszter

A tavalyi jegyár-bevételt több mint 30%-kal haladta meg az idei, míg a látogatottság 76%-ról ugrott az említett 92%-ra. 2012-ben közel 46 ezer látogatója volt a fesztiválnak, míg idén több mint 53 ezren váltottak jegyet az előadásokra. A növekvő jegyár-bevétel dacára az idei évad pénzügyileg várhatóan veszteséggel zár, de bizakodásra ad okot, hogy az elmúlt évek tendenciájával szemben a bevétel és a látogatószám is növekszik.

Leányvásár - Keresztes Tamás, Kiss Diána Magdolna, Szombathy Gyula

A 2014-es évad műsorának előkészítése jelenleg is zajlik, meghirdetését előreláthatólag október elejére tervezi a fesztivál igazgatósága.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527997893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása