7óra7

Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

2014. 08. 07. | 7óra7

Kiemelkedő jegyértékesítési sikerről számolt be a Szegedi Szabadtéri Játékok mai sajtótájékoztatóján Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató. Történetének legsikeresebb évada, a 2010-es szezon mutatóit is túlszárnyalta már a fesztivál. Kétszer annyi belépő talált gazdára eddig, mint tavaly ilyenkor.

A sikerben kiemelkedő szerepe van a Mamma Mia! című előadásnak. A Madách Színházzal együttműködve, Szirtes Tamás rendezésében színre kerülő produkció korábban meghirdetett öt előadására, a jegyértékesítés kezdete óta már az összes jegy elfogyott. Akkora az érdeklődés a darab iránt, hogy a menedzsment arra a döntésre jutott: plusz előadást iktatnak be a műsorba, augusztus 22-én is lesz Mamma Mia!. Egyúttal azt is jelezték, ennél több előadás biztosan nem lesz a musicalből. Ilyen korán még sosem hirdetett plusz előadást egy bemutatóból a Szabadtéri.

Non-replica verzióban a világon elsőként a Dóm téren látható előadás előkészületei gőzerővel folynak Budapesten. Több száz jelentkezőt hallgattak meg castingon, hamarosan a szereposztás is összeáll, továbbá elkezdődtek a díszlet- és jelmeztervekkel kapcsolatos munkálatok és készül a koreográfia is.

*Tudományos konferencia az évfordulón:*
Idén 55 éve, 1959-ben indult újra a második világháború miatti kényszerszünet után a Szegedi Szabadtéri Játékok. A jeles alkalomról megemlékezik a fesztivál vezetése – jelentette be Herczeg Tamás. Ennek első lépéseként tudományos konferenciát szerveznek a március 27-i színházi világnapon. A kétnapos konferencia keretein belül a Szabadtéri története, korai és mostani működése, a városra gyakorolt kulturális hatása is szóba kerül, de az előadók kitekintenek az aktualitásokra, így a dóm-rekonstrukció kapcsán felmerült gondolatokra is. Komoly tudományos életművel bíró előadók kaptak meghívót a konferenciára, jeles egyetemek és főiskolák tudósai szólalnak majd fel. A rendezvényhez csatlakoznak Szeged színházművészetével tudományos igénnyel foglalkozó színházi szakemberek is.

*Shakespeare-re koncentrálnak a REÖK-ben:*
Reök-palota A REÖK-kel kapcsolatban is bejelentette az elkövetkezendő időszakra szóló terveit a vezetőség. „Shakespeare-hetek” elnevezéssel, a világhírű költő, drámaíró születésének 450. évfordulója alkalmából izgalmas programokra készül a REÖK. Február 13-án a W.H. zenekar kortárs formában megzenésített szonetteket ad elő. A többek közt az Irie Maffia együttesből ismert Sena Dagadu énekesnővel színre lépő csapat vendégeket is hoz magával a különleges alkalomra, Akkezdet Phiaival, Závada Péterrel és Süveg Márkkal, a hazai hip-hop és slam poetry kiemelkedő képviselőivel adják elő a Shakespeare-műveket.

Február 28-án a Thália Színház és a Füge Produkció közös előadását, a Láthatóságiak – Kis Szentivánéji Zene című darabot láthatják a REÖK nézői. A produkció a Szentivánéji álom című darab feldolgozása. A cselekmény Oberon és Titánia viszályára, a négy szerelmes viszontagságaira és a Mesteremberek (Láthatóságiak) történetére és előadására összpontosít. Fontos szerepet kap a Máthé Zsolt rendező elképzelésében létrejött előadásban George Gerswhin zenéje is. A szereplők között megtaláljuk Tasnádi Bencét, a budapesti Katona József Színház fiatal művészét, aki tavaly a legígéretesebb pályakezdő díjat kapta. Várhatóak továbbá szonett-felolvasások civilekkel és népszerű művészekkel közösen illetve a farsangi időszak környékén egy nagyszabású Rómeó+Júlia álarcosbál, mely a fiatalabb közönséget kívánja megszólítani.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr147996697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása