► A Pinceszínház francia évadának keretén belül mutatták be a darabot. Bármilyen szinten kiemelkedik az évad előadásai közül?

*Dömötör Tamás (DT):* Talán azáltal emelkedik ki, hogy egy izgalmas és nagyon népszerű kortárs darabról van szó, amit annak ellenére, hogy csupán pár éves múltra tekint vissza, már több mint húsz országban játszanak. Ezt a darabot sikerült megtalálnia Frenkó Zsoltnak, méghozzá nagyon jó érzékkel. Emellett úgy érzem, hogy sikerült igazán remek színészeket megnyernünk minden egyes szerepre.

► A darab valóban komoly sikereket tudhat magáénak, Franciaországban például 2008-ban a legjobb előadásnak járó díj mellett a legjobb betétdal díját is megkapta. Milyen volt a hazai fogadtatása?

*DT:* Nagyon jó, az előadások folyamatosan teltházasak, és a színészek is nagyon szeretik a darabot. Ez azért rosszat nem jelenthet. (nevet) Átvisszük a következő évadra is.

► Több helyütt is sztereotipnek jellemezték a figurákat, persze jó értelemben. Mennyire igaz ez a karakterekre?

*DT:* Inkább azt mondanám, hogy nagyon pontosan vannak megrajzolva a figurák, és megírva az alapdrámák, akár az anya-fiú kapcsolatra, akár a házaspár közötti konfliktusra gondolunk. Ráadásul a mű úgy mutat be különféle drámákat, hogy közben tökéletes vígjátékról beszélünk. Nagyon pontos, hollywoodi mintákat követ a szerző: mindenütt tűpontosak a karakterek, sehol egy felesleges gondolat vagy párbeszéd. Ha ilyen értelemben sztereotipikusnak tekinthetőek a karakterek, akkor valóban azok.

► Összesen hat színész játszik a darabban. Kiemelhető közülük valamelyik? Van „legerősebb” karakter?

*DT:* Szinte tökéletes az egyensúly a karakterek között, nincs főszereplő. Ha patikamérlegen kimérnénk, talán pontosan ugyanannyi lenne az egyes figurák szerepe. Azért van egy nem teljesen átlagos, kissé őrült figuránk a hajó kapitányának személyében – az ő alapsértettsége szüli, majd simítja el a konfliktusokat. Illetve van egy másik nem éppen szokványos figura is, aki férfiként születik, de a színpadon nőként van jelen. Végül is egy vérbeli francia vígjátékról van szó. Mégis egyenrangú, színes figurákat látunk a színpadon, akiket remekül talált ki a szerző.

► Nincs tánckar, nincsenek statiszták vagy meglepő díszletváltozások. Mennyire rótt ez nagy feladatot és felelősséget a színészekre?

*DT:* Nagyon sokat dolgoznak az előadásban. Rengeteg tánc van, amelyeket pontos koreográfia szerint kell előadni, ráadásul nagyon nehéz a zene is. A dalok átadásához átlagon felüli énektudásra van szükség.

► Többször szóba került rövid beszélgetésünk alatt a darab eddigi sikere. Ön szerint ennek mi a titka?

*DT:* Az egyszerűség. Három páros, és három dráma szerepel benne, olyan problémákkal, melyek akkor is megállnák a helyüket, ha nem egy vígjátékról lenne szó. Ezekkel a problémákkal bárki szembesülhet a saját életében is. Emellett remek a zene, és remek a koreográfia. Egyszerűen mestermunka. Lehet, hogy azért lett ennyire jó, mert állítólag bosszúból írta meg az írója, ugyanis a Titanicot kellett lefordítania, amiből annyira elege volt, hogy úgy gondolta, ír egy jobbat.

► Mennyiben igényel más felkészülést egy szabadtéri előadás?

*DT:* Eleinte nagyon féltem tőle, ugyanis a darab egy zongorára íródott – tehát jót tesz neki a kamaraterem –, és tartottam attól, hogy el fogunk veszni egy ekkora térben, mint a Városmajori Szabadtéri Színpad. Közben viszont kiegészültünk egy dobbal és egy bőgővel – tehát lett egy kamarazenekarunk –, valamint annyira jó munkát végeztek a díszletekkel, hogy ki is egészült a látvány, de az intimitás is meg tudott maradni, hogy most látom: nem fogunk elveszni ezen a nagy színpadon sem.