7óra7

Pannon Várszínház: 12 ezerrel nőtt a nézőszám a most záruló évadban

Pannon Várszínház: 12 ezerrel nőtt a nézőszám a most záruló évadban

2014. 08. 18. | 7óra7

Vándorfi László elmondta, hogy összesen 187 előadást játszottak a tavaly ősztől a nyár végéig tartó évad során, 5 nagyszínházi, 2 gyermekdarabot és 2 stúdiószínházi előadást mutattak be. Ezen kívül a társulat országos turnén járt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabbal.

Az igazgató jelezte, hogy bár az állami támogatást elvesztette a színház, minden vállalt feladatát teljesíteni tudta a társulat.

A közönség szavazata alapján három fiatal művész, Molnár Ervin, Telegdi Kamilla és Keresztesi László vehette át a legjobb színészeknek járó elismerést az évadzáró társulati ülésen. A legsikeresebb előadásnak járó díjat a Hegedűs a háztetőn című musical nyerte el. Gazdag Tibor kiemelkedő alakításáért kapott elismerést, Szelle Dávid pedig az évad színésze címet kapta meg.

Vándorfi László az évadzárót követően az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a következő színházi évadnak újult erővel állnak neki és egy újszerű kezdeményezéssel is készülnek, amelyről egyelőre csak annyit árult el, hogy már az alkotási folyamat is a nézők szeme láttára zajlik majd.

A következő évadban a tervek szerint öt nagyszínházi bemutató lesz. A Toldi című musicalt, a Balfácánt vacsorára és a Black Comedy című komédiát, A három testőr című kalandjátékot és a Mesélj, Münchausen című családi musicalt láthatja a közönség. Az első nagyszínházi bemutató szeptember 27-én lesz Veszprémben, ekkor a Toldit viszi színre a társulat.

Kapcsolódó:

>>> Nyárbúcsúztató estre készül a veszprémi Pannon Várszínház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr907994837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása