7óra7

Chicagót rendez Veszprémben Eperjes Károly

Chicagót rendez Veszprémben Eperjes Károly

2014. 08. 26. | 7óra7

Tájékoztatása szerint a Közösségben a közönséggel szlogen alatt meghirdetett évadban Guelmino Sándor rendezésében Ibsen A vadkacsa című színművét, Bozsó József rendezésében Strauss Bécsi vér című operettjét, Dömölky János vezetésével Dürrenmatt Fizikusok című komédiáját, valamint Juhász Róza rendezésében a Szerelmem, Petőfi című zenés játékot mutatja be a teátrum a nagyszínházban.

Veszprémi Petőfi Színház A direktor kifejtette: a színháznak sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítania a közönségével, ezért is választották ezt a szlogent a következő évadhoz.

A gyerekszínházi előadások között a Hófehérke és a hét törpe című mesebalett, a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték szerepel, és most is meghirdetik a Bonbon matinét a színházszerető családoknak.

Oberfrank Pál beszélt arról, hogy felújítják az Anna Karenina című darabjukat, az I. világháború centenáriumára pedig felnőtt és ifjúsági előadással készül a színház.

Hozzátette: műsoron tartják az Oliver! az Adáshiba A víg özvegy a Légy jó mindhalálig a Veszedelmes viszonyok az Éjjeli menedékhely és a Tündér Míra című darabot.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben Shakespeare Titus Andronicus; Arkagyij és Borisz Sztrugackij Sztalker és Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című darabját adják elő. Camus Pestis című darabjából készül önálló esttel Hegedűs D. Géza, Eperjes Károly pedig Az igazat mondd, ne csak a valódit címmel ad önálló estet.

Továbbra is játsszák a Tábori pikniket a Jeanne D'Arc-ot az Agóniát és a Drága Gizám című darabokat a játékszínben.

Április 27-29-én táncelőadásoknak ad otthont a veszprémi színház, többek közöött a Gördülő Tánccsoport és a Pataky Klári Társulat fellépésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727995867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása