7óra7

Rekord nézőszám az idei Szegedi Szabadtéri Játékokon

Rekord nézőszám az idei Szegedi Szabadtéri Játékokon

2014. 08. 26. | 7óra7

A tájékoztatás szerint az évad csúcsprodukciói a Gérard Depardieu-vel bemutatott Háry János és a világon először non-replica változatban színre vitt Mamma Mia! voltak.

Mamma Mia!

Szombaton, a Mamma Mia! utolsó előadásával ért véget a 2014-es évad. A Szabadtéri Kft. fennállása óta ez lett a fesztivál rekordéve, mind a látogatottságot, mind pedig a jegyár-bevételt tekintve. Az új menedzsment első saját évében, a megörökölt bázisévhez viszonyítva 60 százalékos nézőszám és 90 százalékos bevétel növekedést ért el. A 26 estén 71 ezer néző látta a nyári produkciókat. Az esős időjárás ellenére előadás nem maradt el, mindössze egy alkalommal volt szükség esőnapra.

A fesztivál történetének legjelentősebb színpadtechnikai beruházása és nézőtér-színpad 180 fokos elfordítása is sikerrel vizsgázott. A Harangozó Gyula művészeti igazgató által összeállított programtervet, ahogyan az a látogatottsági adatokból is kiderül, szerették a nézők. Az évad csúcsának egyértelműen a non-replica változatban a világon először Szegeden színre vitt Mamma Mia! című musical bizonyult, soha nem látott közönségsikert ért el. Az eredetileg meghirdetett öt helyett hét előadást kellett tartani, így csak ezt a produkciót 28 ezer ember látta. A nagy érdeklődésre való tekintettel a fesztivál életében először állóhelyeket is árusítottak az előadásokra.

A 2015-ös programot hamarosan meghirdetik, annyi már most biztos, hogy az ABBA-musical jövőre is műsorra kerül. Az új szereposztással visszatérő Mamma Mia! július 17-i, 18-i és 19-i előadásaira már most is lehet jegyeket venni - írták közleményükben a szervezők.

Kapcsolódó:

>>> A Mamma mia!-val zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok évadja

>>> Minden jegy elkelt a Szegedi Szabadtéri idei előadásaira

>>> Mamma Mia! – olvasópróba a Madách Színházban

>>> Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> A Háry János ma este a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Tetszik Depardieu-nek a Szegedi Szabadtéri Háry Jánosa

>>> Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

>>> Nyilvános a szegedi Háry János szereposztása

>>> A Švejk a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Családi kikapcsolódást kínáló műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

>>> Az Elfújta a széllel folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok előadássorozata

>>> A Csárdáskirálynővel folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok

>>> A Csárdáskirálynő és Elfújta a szél – Szereposztást hirdetett a Szegedi Szabadtéri

>>> A Zorba, a görög a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Elkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok

>>> Kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata

>>> Bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét

>>> Látványos fordulatot vett a Szegedi Szabadtéri

>>> Mobil forgószínpad a Szegedi Szabadtéri Játékokra

>>> Megfordul a nézőtér – Műsort hirdetett 2014-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr497994779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása