7óra7

Ősbemutató és különleges operapremier a Szegedi Nemzeti Színház műsorán

Ősbemutató és különleges operapremier a Szegedi Nemzeti Színház műsorán

2014. 09. 13. | 7óra7

A magyar dráma napján, szeptember 26-án tartják Pozsgai Zsolt A Vasgróf című drámájának ősbemutatóját a szegedi Kisszínházban. Bodolai Géza rendező úgy fogalmazott, a Tisza István egykori parlamenti elnök, majd kormányfő 1912 és 1918 közötti élethelyzetét feldolgozó darab egyszerre komikus és tragikus, felemelő és lesújtó. A Vasgróf szerepét Borovics Tamás, feleségét, Ilonkát Kréner Gabriella alakítja.

A Szegedi Nemzeti Színház szeptemberi és októberi programját bemutató sajtótájékoztatója

Október 3-tól játssza a színház Verdi Macbeth-jét. Pál Tamás karnagy közölte, az egész világ által ismert változat helyett a szegedi közönség az 1847-es eredeti verziót láthatja, amely a hagyományos stíluselemek felhasználásával készült, a Shakespeare-dráma mondanivalóját lakonikus tömörséggel a középpontba helyező tipikus olasz opera. A barátságról, szerelemről, hatalomról szóló operát Galgóczy Judit rendező állítja színpadra, a címszerepet Kelemen Zoltán, Lady Macbethet pedig, a fiatal moldovai operaénekes, Nadia Cerchez játssza. A darab első felvonásban felhangzó indulót a színpadon a szegedi Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar adja elő.

A teátrum október 15-én nyílt napot rendez az egyetemisták számára. A programok zárásaként mutatják be Reginald Rose 12 dühös ember című színművét, amely szereplő és alkotógárdája színházi szakemberekből, a Szegedi Egyetemi Színház társulatának tagjaiból, egyetemi hallgatókból és bírósági munkatársakból állt össze. A szereplők egy része - két táblabíró, két ügyész, egy ügyvéd és két joghallgató - napi munkájuk során találkozik a büntető igazságszolgáltatással, és olyanok is a színpadra állnak, akik csak elképzelik, ami a tárgyalótermekben zajlik.

Az operatagozat egy ősbemutatóra is készül, az Armel-operaversenyen Marco Tutino olasz zeneszerző Márai Sándor talán legismertebb műve, A gyertyák csonkig égnek alapján készült kamaraoperáját adják elő. A két versenyszerepben a francia Jean-Philippe Biojout és a szegedi társulat tagját, Altorjay Tamást láthatják a nézők. A művet az operaversenyen, a Zeneakadémián október 9-én olaszul hallhatja a közönség, a decemberi szegedi bemutatón pedig már magyarul csendül fel a darab.

>>> A Szegedi Nemzeti Színház műsora 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Pozsgai- és Csukás-ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház

>>> Ősbemutatóval indul a Szegedi Nemzeti Színház következő évada

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937994603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása