7óra7

„Sínház” a színházért Debrecenben

„Sínház” a színházért Debrecenben

2014. 09. 17. | 7óra7

A Csokonai Zenés-Guruló Színházi Páholya, a "Sínház" az 1-es villamos vonalán mutatkozott be: egy-egy megállóban különböző produkciókat mutattak be a színház művészei, majd felszálltak a nosztalgia villamosra, ahol folytatódott a dalolás, mókázás.

Mészáros Tibor

A nosztalgiajárat a Nagyállomástól indult, ahol sárkánylányok fogadták az érdeklődőket, a Régi Városháza megállóban az Ének az esőben bemutatójának a kellékei esernyő, létra és vízzel teli locsolókanna voltak.

A következő megállónál az egyik békatalpas, úszószemüveges színész "átúszta" a főtér egyik szökőkútját, majd egy másik művész a Nagytemplom tövénél megáldotta az új évadot.

A nosztalgia-villamoson utazók eközben láthatták hogyan borotvál Figaró a mozgó kocsiban, miközben virtuózan énekel, hallhatták, hogyan ábrándozik Marica grófnő a szerelemről, de tanúi lehettek Szinbád lakomájának is, miközben izgalmas pillanatokat éltek át, amikor a Macskafogó négy patkány-gengsztere "eltérítette" a nosztalgia-tuját.

Karjcsi Nikolett és Szakács Hajnalka a kerékpáron

Nagy sikert aratott a közönség körében, amikor a villamos a debreceni klinikákhoz ért, ahol gipszelt lábú és karú színészek tanúsították: akár "kezüket, lábukat törik a színházért". A Nagyerdei Stadion megállónál "trauma" érte a villamos utasait és az egybegyűlteket: az egyik színésznő ugyanis rövid idő alatt tíz gólt küldött a Loki kapujába.

A "Sínház" szerdán folytatódott Debrecenben: a Csokonai Színház művészei ugyanis a nosztalgia villamoson megismétlik az új évadra csalogató bolondozásukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr27994579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása