7óra7

Szeretni volna jó
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Szeretni volna jó

2014. 09. 18. | TörökÁkos

Kávécsarnok - Gerner Csaba és Xantus Barbara

Az előadótérben Fekete Mónika a tonett bútorokat némi art décóval megbolondítva idézi meg a kort, miközben könnyen forgatható, mindkét oldalukkal játszó, jórészt a praktikusságban kimerülő térelválasztó paneljei három lépésben szűkítik kamarányira a játék terét. Ahogy a játszók jelenetről jelenetre egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és tolódnak a nézőtér felé, az előadás folyamatosan veszít az erejéből.

Szép Ernő Kávécsarnoka egy magára maradt kasszírnő és egy anyja szoknyája szélén túlinkubált férfivendég egymásra találásának kényelmesen elnyújtott története. A hosszútűrésű kasszírnők, a kávéhoz szervírozott, fehér húsú kuglófok és az elhangzó „nagysád”-ok nem evilági sűrűsége mellett a jelenet Szurdi Miklós rendezésében a kisemberek kortól független világát mutatja meg – és teszi ezt egyszerre megértően és megmosolyogtatóan. Xantus Barbara úgy játssza el a figura vélt és valós sérelmektől való befordulását, majd kinyílását a mindeddig lappangó, anyai óvó ösztönökön keresztül, hogy ebben az alakításban a kettő közös nevezőjeként az eleven, magányos nő is megjelenik. Gerner Csaba sem él az érzelmi függőségből szabadulni próbáló férfialak kínálta harsányabb lehetőségekkel, így a két játék – jól kiegészülve Kalmár Jordána cselédfigurájának sürgő-forgó lojalitásával – egy pasztelles árnyalataiban egymáshoz illő, finomabb kettős lélekrajzként áll össze. Miközben a jelenet komótosságával egyszerre adja az aprólékos megfigyelés élményét, és ritmizálja le a huszadik századelő egy képzeletben idilli ütemét, azért némi huszonegyedik századi türelmetlenséget is kelt a nézőtéren.

Kávécsarnok - Gerner Csaba és Kalmár Jordána

A szünet nélkül játszott előadásban egy-egy zongorakísérettel előadott korabeli sláger feladata biztosítani a részek közötti akadálymentes átvezetést. Amíg a színpadi jelenetek a Kávécsarnokkal a megtalált szerelem felől indulva tartanak a színjátszott érzelmekig, a dalok ugyanezen szerelem-tettetés tengely mentén, csak visszafelé követik egymást (kezdve azzal, hogy Tanulj meg fiacskám komédiázni, és a Szeretni bolondulásig vágyképpel bezáróan). Mivel sem a fent leírt keresztszerkezet, sem az élet és szerelem témakör közössége önmagában nem hoz létre szerves kapcsolatot a jelenetek és a dalok között, és ezt az énekes színészi játék sem teszi meg (például egy drámai végpillanat után végigmosolygott Hamvadó cigarettavéggel), az előadásrészek közötti átmenet csak praktikusan történik meg. A slágerek önereje, az alapvetően pontos ének és a dalba ki-belépések ad hoc (helyenként egyenesen karaoke jellegű) hangulata és Gerner Csaba bőven mért dalos vehemenciája azonban mégis képes bent tartani nézőit a némiképp műsorszerűvé oldódó előadásban.

Kávécsarnok - Gerner Csaba és Xantus Barbara

Az utolsó előtti csata egy szeretők közötti pengeváltásba enged belenézni, a Színház ugyanezt a helyzetet még azzal fokozza, hogy a benne szereplő szeretők színészek. Az írások a féltékenység és a kisstílű önzés komikuma mellett a magány, a szeretetéhség drámájára is tesznek ajánlatot (humoruk forrása éppen az, hogy komolyan veszik ezt a mindannyiunkban közös érzelmi magánszférát), az előadás ezzel szemben az emberi játszmák karikatúráival próbál megnevettetni. Ehhez az alkotói dimenzióvesztéshez társul, hogy a Kávécsarnok össze- és visszafogottabb játéka után a két Molnár Ferenc-jelenetben mintha hirtelen ránk szabadulna a harsány színjátszó kedv. Az egyre intimebbé zsugorodó tér ugyanazzal a kérlelhetetlenséggel veti ki magából Gerner Csaba hangerőbe csomagolt indulatait, és a közönség felé tett, érthetetlen kifordulásait, ahogy valódi komikum helyett vicces színészkedésként leplezi le Xantus Barbara szélsőségek között ki-bebillegő szeret - nem szeret – megbocsájt – nem bocsájt váltásait. Csak részben írható a tér szűkösségének számlájára az előadás során többször szembetűnő, néhol már-már kínossá váló összecsiszolatlanság: ahogy a férfi féltékenységében késsel hadonászik, az itt nem csupán a figura tehetetlenségében mulatságos dühét jelzi, de az is jól látható, hogy amikor partnere rendszeresen gyiloktávon belülre kerül, maga a színész nem tud mit kezdeni az eszcájggal. Miként néhány lépés távolságból a tonettfogassal vívott harcok kilátástalansága is túlmutat a dramatizált ügyetlenségen. (Aki próbált életében egyszer is akasztó nélkül tonettfogasra ruhát feltenni, az joggal megértő azzal, aki ezt a mutatványt oda sem nézve, éneklés közben elvéti, de aki már próbált ilyet, az ezt még egyszer soha meg sem próbálná – főként nem nézőközönség előtt.)

Kávécsarnok - Xantus Barbara és Gerner Csaba

Az első jelenet összeszedettsége, az elhangzó slágerek és az írások saját lendülete éppen hogy elég ahhoz, hogy az előadás egy órát könnyed szórakoztatással kitöltsön, azonban a korabeli kellékeknél és a szereplők azonosságánál mélyebb kapcsolat sem a korok, sem a jelenetek, sem a színház résztvevői között nem jön létre.

(2013. december 7.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78001445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.