A produkcióban színpadra lép Barabás Anita, Fejes Ádám, Gergye Krisztián, Halász Csilla és Hoffmann Adrienn.
Salim Mahboubi és Zombola Péter zenészként szerepelnek az előadásban. A látványt Fejes Ádám, Gergye Krisztián és Kővágó Nagy Imre, a jelmezt Hoffmann Adrienn tervezte. Képzőművészeti közreműködő Kővágó Nagy Imre.
Az alkotók az alábbi Konrad Lorenz-idézettel ajánlják a nézők figyelmébe az előadást:
„A föld túlnépesedik, s ez a szociális kapcsolatok túlkínálatával mindannyiunkat arra kényszerít, hogy ellenük alapvetően »embertelen« módon védekezzünk, továbbá a túl sok egyed szűk térben való összezsúfolása közvetlen agressziót vált ki. A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteletétől. Az emberiség versenyt fut önmagával. A technológia fejlesztése egyre inkább saját pusztulásunk árnyképét vetíti előre, és az embert minden értékkel szemben vakká téve, megfoszt bennünket az őszinte emberi elmélkedési tevékenységhez szükséges időtől. Minden mély érzelem és indulat eltűnik az elpuhulás, a technológia és a farmakológia előrehaladása következtében. Ez növekvő intoleranciát okoz bármely, a legcsekélyebb kellemetlenséget okozó dologgal szemben is. Így eltűnik az embernek az a képessége, hogy átélje azokat az örömöket, melyek csak keserves erőfeszítéssel, akadályokat leküzdve érhetők el. A fájdalom és az öröm kontrasztjának természet adta hullámzása a hallatlan unalom észrevétlen rezgésévé csillapodik. Genetikailag széthull az emberiség. A modern civilizációban - a »természetes igazságérzet«-en és néhány áthagyományozott jogi tradíción kívül - nincs olyan tényező, mely szelekciós nyomást gyakorolna a szociális viselkedésnormák fejlesztésére és fenntartására, jóllehet erre a társadalom fejlődésével egyre inkább szükség lenne. Nem zárható ki, hogy az az infantilizmus, mely a »lázadó« ifjúság egy részét szociális parazitává teszi, genetikai eredetű. A tradíciókat leromboljuk. Elértünk egy olyan kritikus pontot, amikor már a fiatalabb generációnak nemcsak azonosulnia nem sikerül többé az idősebbel, de azt kulturális értelemben sem képes megérteni. Ezért azt idegen etnikai csoportként kezeli, és nacionalista gyűlölködést táplál iránta. Ezen identifikációs zavar oka elsősorban a szülők és a gyermekek közötti kapcsolat hiányos volta, mely már csecsszopó korban patologikus következményeket okoz. Az emberiség egyre erősebben dogmásítható. Az azonos kulturális csoportban található emberek számának növekedése a közvéleményt befolyásoló technikai eszközök tökéletesedésével párhuzamosan a nézetek olyan uniformizálódásához vezet, amilyenre az emberiség történelmében még sohasem volt példa. Ehhez járul, hogy egy szilárd hittel követett dogma szuggesztív hatása együtt növekszik a hívők számával, talán még mértani haladvány szerint is. Egyes helyeken már ma is patologikus esetnek tekintik azt, amikor valaki tudatosan kivonja magát a tömegkommunikációs eszközök, például a televízió hatása alól. Az egyéniségvesztő hatások mindazok számára kapóra jönnek, akik nagy embertömegeket akarnak manipulálni. A közvélemény-kutatás, a reklámtechnika és az ügyesen irányított divat segítik a tömegek feletti hatalomra a vállalkozókat a vasfüggöny innenső, a funkcionáriusokat pedig a túlsó oldalon. Az atomfegyverkezés olyan veszélyekkel fenyegeti az emberiséget, amelyeket könnyebb elkerülni, mint az előbb felsorolt hét folyamatból fakadókat. Az első hét fejezetben tárgyalt dehumanizálási folyamatokat elősegíti az az áldemokratikus dogma is, hogy az ember szociális és morális viselkedését nem idegrendszerének törzsfejlődés során kifejlődött szervezete és működése határozzák meg, hanem kizárólag az a »kondicionálás«, melyben ontogenezise egyedfejlődése, az egyén fejlődése (a megtermékenyítéstől a teljes kifejlődésig) során mindenkori kulturális környezete részesíti.”