A sorozat fázisonként nyújt betekintést a társulat új, kísérletező műhelymunkáiba; ezúttal Palcsó Nóra és Frigy Ádám táncművészek mutatkoznak be alkotóként.

A készülő produkciókról így nyilatkoztak a bemutató előtti napokban:

*Palcsó Nóra:* „Táncosként egy más helyzetben is szerettem volna megmérettetni magam. Szögi Csaba, a Bethlen Téri Színház művészeti igazgatójának felkérésére elvállaltam, hogy készítek egy darabot, aminek – bár egy film volt a kiindulópontja –, az alapgondolata teljes egészében tőlem származik.

A darab három szereplőre épül, az egyiket én alakítom. Az izgat, hogyan lehet egy témát három személyiségre felépíteni, és hogyan alakul a produkció. Nagyon remélem, hogy kiderül, időtálló darabot hozunk létre, aminek lesz majd folytatása.

Minden alkotó másból indul ki; van, akit egy gondolat inspirál, és abból jönnek a mozdulatok, és van, akit a zene. Engem egy film gondolkodtatott el, ez a darab keletkezésének kiinduló pontja, a zenék csak utána jöttek. De a mozdulatok létrehozásában leginkább a zene inspirál.”

Frigy Ádám Mádi Lászlóval közösen hozza létre új produkcióját.

*Frigy Ádám:* „Ez egy kísérlet saját magam számára. Feltettem egy lécet, amit szeretnék átugrani. Sokakkal dolgoztam már együtt, akik szintén feltették a lécet, vagy megugrották, és sikeres produkciókat hoztak létre, vagy nem. Ez egy igazi kihívás, hiszen kíváncsi vagyok arra, hogy nekem sikerül-e. Nem feltétlen az a lényeg, hogy megugorjam – bár maximalistaként nekem nagyon fontos ez –, hanem az az út, amíg nekifutok, az a leglényegesebb.

A kettősség, amiben bolyongok, az ellentétes pontok közötti ingázás foglalkoztat. Ez egy olyan alkotó munka, amit Mádi Lászlóval közösen csinálunk; a produkció ugyanannyira az övé, mint az enyém. Szerettem volna kipróbálni, hogy azok a vizuális képek, amik a fejemben vannak, formába önthetők-e a tánc nyelvén. A darab alfája és omegája egy szobor, egy »test-tér« installáció, egy emberi torzó, ami nagyon nagy hatással volt rám, és sok mindent elindított bennem.

Az én kérdésem a kettősség; végpontok közötti kapcsolataim és a nem eldöntött kérdéseim. Ezek hozták azt a miliőt, azt az enteriőrt, amit én elképzeltem, és az enteriőr maga hozta a mozgás minőségét. A mozgásanyag a harcművészetre hasonlít, hiszen ott dinamikus és kecses mozgások is megtalálhatók. A díszlet minimalista; egy hagyományos, japán küzdőteret vagy egy lakást is szimbolizál, rizspapír háttérrel és fehér padlóval.”

>>> Az interjúkat Fejes Imre készítette.