7óra7

Szexualitást és tabutémákat boncolgató előadás érkezik a Trafóba

Szexualitást és tabutémákat boncolgató előadás érkezik a Trafóba

2014. 09. 30. | 7óra7

A társulat eredetileg pszichológiát tanult alapítója és művészeti vezetője, Lloyd Newson minden darabjában megalkuvás nélkül emeli színpadra a tabutémákat, kimozdítva a nézőket komfortzónájukból. Ezúttal ötven férfival készített mélyinterjút az életükről, szexről, szerelemről és egyéni küzdelmeikről - olvasható a Trafó közleményében.

Ezekből a történetekből kerekedett ki az augusztus elején Ausztriában debütált John című produkció, amelyben a főszereplő különböző életszakaszaiba nyerhet betekintést a közönség: a rossz családi háttértől, a drogparadicsomon át a beteljesületlen szerelemig. Átlagos, hétköznapi történet bontakozik ki a színpadon, ami legalább annyira szól az életben maradás esélyeiről, mint a társadalmi környezetről. A produkció átjárás a dokumentumszínház, a fizikai színház és a tánc között.

A társulat sosem használ egyszerű színházi eszközöket, ám darabjaikból mégis természetesség sugárzik, ami a feldolgozott témákban való elmélyülésből adódik. A John című darabnak a hol szállodává, hol börtönné változó forgószínpad, valamint a hihetetlen fizikai és szellemi teljesítményt nyújtó szereplők a legmeghatározóbb elemei. Az előadást angol nyelven, magyar felirattal láthatja a Trafó közönsége.

A bő negyedévszázados múltra visszatekintő DV8 a világ vezető fizikai színházi társulatai közé tartozik. Az ausztrál származású Lloyd Newson érdeklődésének középpontjában már az 1980-as és 1990-es években is olyan társadalmi kérdések álltak, mint a szexualitás, és ezen belül is a férfiasság - a maszkulin férfiideál - és a szexuálpolitika problematikája.

Newson pszichológiai tanulmányokat végzett, majd ösztöndíjjal tanult a London Contemporary Dance Schoolban. Darabjait minden esetben meghatározza pszichoanalitikus látásmódja: hétköznapi történetekből építkezve láttat társadalmi jelenségeket és folyamatokat.

A többszörös díjnyertes társulat számára a film is otthonos terep: táncfilmjeik olyan kérdésekre koncentrálnak, mint a homoszexualitás, a vallás és az antidepresszánsokkal elért boldogság. A DV8 korábban a Just for Show és a Can We Talk About This? című produkcióit hozta el a Trafóba.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr827994469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása