7óra7

Übü király a Figurában

Übü király a Figurában

2014. 10. 03. | 7óra7

Van-e mindenkori übüség? Ha van, milyen a természete? Mit jelenthet Alfred Jarry diáktréfából megalkotott, mára már típusként emlegetett Übüje a ma nézőjének? Übüt a XIX. század végi nyárspolgár korlátoltságából, gyávaságából, együgyűségéből és mohóságából gyúrta egyetlen archetipikus alakká Jarry. Az a közeg azonban, amiből főhőséhez ihletet merített, nem sokkal az Übü-darabok keletkezése után első-, másod- és harmadrendű zsarnokok, úrhatnám pojácák egész sorát szabadította a történelemre.

A Figura előadása Jarry Übü-drámáinak és töredékeinek szövegeit felhasználva hozza létre saját Übü-változatát. Jarry halhatatlan alakja mellett így válik a történet egyenrangú szereplőjévé a (szokás szerint) felheccelt, megvezetett és kizsigerelt tömeg, vagy Bugrisláv királyfi, aki trónjáról letaszított apjáért esküszik bosszút.

Az előadás rendezője Márkó Eszter, akinek a tavalyi, Füttyös kalandjai című gyerekelőadást követően ez második figurás rendezése. A produkció jelmeztervezője Bocskai Gyopár, koreográfusa Sándor Csaba, zenei vezetője Kovács Áron. A főbb szerepekben Moşu Norbert László (Übü papa), Máthé Annamária (Übü mama), Faragó Zénó (Bugrisláv királyfi) és Szabó Eduárd (Poszomány kapitány) látható. A Figura társulata mellett az előadásban vendégművészként lépnek fel a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Kara Magyar Színházi Intézetének harmadéves színészhallgatói.

A produkciót október folyamán még három alkalommal lehet megtekinteni: 6-án (hétfőn) este 7 órától szabadelőadásként, valamint 25-én és 26-án bérletes produkcióként.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr597994417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása