7óra7

Az Interferenciák színházi fesztiválra készül a kolozsvári magyar színház

Az Interferenciák színházi fesztiválra készül a kolozsvári magyar színház

2014. 10. 11. | 7óra7

Kolozsvári Állami Magyar Színház Az évadzáró ülésen Tompa Gábor igazgató összegezte a befejezett évad eredményeit, és a következő évad kihívásai között említette az Interferenciák fesztivál megszervezését, amelyre 2014. november 26. és december 7. között kerül sor.

Kovács Kinga, a színház programigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az idei fesztivál tematikája "a test történetei" lesz. A fesztivál keretében 13 ország művészei mutatnak be tíz nagyszínpadi és tíz stúdiótermi előadást.

A 2013-2014-es évadban a kolozsvári társulat kilenc új bemutatóval állt a közönség elé. Az évad során tartott 181 előadást 24 691 néző látta. A színháznak ezzel sikerült növelnie a nézőszámot a korábbi évadhoz viszonyítva.

Tompa Gábor sikeresnek értékelte a színház 221. évadját. Megemlítette, hogy a társulatnak a Silviu Purcărete által rendezett Viktor, avagy a gyermekuralom című produkciója nyerte el a 2013-as év legjobb romániai színházelőadásának járó UNITER-díjat, az előadás alkotóit három további kategóriában is díjra jelölték. A Mezei Kinga által rendezett Csipke című előadást (kritikánk itt olvasható róla) pedig a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó közönségzsűrijének díjával jutalmazták.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr477995089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása