7óra7

Outbreak - új bemutatóra készül a Duda Éva Társulat

Outbreak - új bemutatóra készül a Duda Éva Társulat

2014. 10. 16. | 7óra7

A koreográfusok a szlovén táncélet kiemelkedő alakjai, gyakorta duettekkel jelentkeznek, számtalan nemzetközi díj birtokosai.
Előadásaikra a rendkívül személyes, intim, lélekközpontú kapcsolatok jellemzőek, precíz és intenzív tánctechnika áll munkáik mögött.

Outbreak (Duda Éva Társulata)

Az Outbreak című produkcióban a túlfeszítettség, a kitörni vágyás és a szenvedély megfogalmazásához a tangót építették bele az alkotók az előadás szövetébe. A koreográfiában a testre mint metaforára tekintenek, a test teljes, de mégis folyamatosan szétszakított, önmagából kitört állapotát láttatják.

A társulattal nem először dolgoznak együtt, 2013-ban közösen készítették az Egy csókkal kezdődött? című előadást, ami azóta több fesztiválon is sikerrel szerepelt, többek közt Angliában, Németországban és a Sziget Fesztiválon.

Az Outbreak a bemutató másnapján, október 22-én is látható lesz a MU Színházban.

Az előadásban Egyed Beáta, Simkó Beatrix, Csuzi Márton, Rusu Andor, Stetina Szonja és Takács László táncol.

18 éven felüli nézők számára ajánlják!

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr997994307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása