7óra7

Új bemutató és változások a Griff Bábszínházban

Új bemutató és változások a Griff Bábszínházban

2014. 10. 16. | 7óra7

A Hevesi Sándor Színház Aase-díjas színésznője nem először rendez a Griff Bábszínházban, tavaly a Kecsege, facsiga című interaktív, verses-zenés mesét állította színpadra.

Köztársaság - Urházy Gábor László, Ecsedi Erzsébet

Darabválasztását azzal indokolta, hogy a színházakban, bábszínházakban nagyon kevés klasszikus népmesét állítanak színpadra. A csillagszemű juhász bábszínházi adaptációjában szinte minden klasszikus népmesei motívum megtalálható: szerepel benne gonosz király és jóravaló, bölcs juhász. Az őszintén gondolkodó ember szembesíti a másikat a gonoszságával, és a konfliktusok, problémás helyzetek megoldásához is kulcsot kaphatnak a gyerekek.
Az előadáshoz a rendező díszletet is tervezett: színes, mozgatható dekorációt álmodott színpadra.

A méretes, jól mozgatható, hagyományos bábok Opra Szabó Zsófia tervei alapján készültek. A produkcióban egyébként lesz majd árnyjáték is, az élőszereplős játékban pedig a bábszínészek a bábok ruháival harmonizáló jelmezt viselnek.

Pinczés IstvánA főbb szerepeket Szilinyi Arnold, Medgyesi Anna, Farkas Attila, Hettinger Csaba, B. Szolnok Ágnes, Báthory Gábor játssza. A magyar népdalokra épülő zene - a sajnos már elhunyt - Orbán Sándor Hota műve.

Szűcs István megbízott igazgató a sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy idén az elmúlt évhez képest 10 százalékkal nőtt a bérletesek száma. Az új évadban 3500 bérletet váltottak a bábszínház előadásaira, amely az elmúlt évad előadásainak sikerét, elismerését jelzi.

Beszélt arról is, hogy Pinczés István, a Griff Bábszínház igazgatója felmentését kérte a fenntartó önkormányzattól. A város vezetése a kérését elfogadta, így a jövőben Pinczés István művészeti vezetőként dolgozik a társulatnál. Az igazgatói pályázat kiírásáról a zalaegerszegi közgyűlés később dönt, december végéig Szűcs István irányítja a társulat munkáját.

Pinczés Istvánt 2012-ben nevezték ki a Griff Bábszínház igazgatójává, tartós betegsége miatt azonban már a 2013/2014-es évadban is Szűcs István vezette a társulatot, megbízott igazgatóként.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr287994309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása