7óra7

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken - Toldi a Tháliában

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken - Toldi a Tháliában

2014. 10. 28. | 7óra7

Az osztály tagjai közül ketten, Nagy Norbert és Pallag Márton a Forte Társulathoz szerződtek, míg a többiek szabadúszó színészként vagy koreográfus-rendezőként dolgoznak budapesti és vidéki színházaknál, társulatoknál.

A Harangozó-díjra jelölt előadás (kritikánk itt olvasható róla) változatlan formában lesz látható a Tháliában, melynek során a teljes Arany-mű elhangzik. Horváth Csaba, a darab rendezője korábban így nyilatkozott az alkotói folyamatról: „Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén.”

Toldi

A közel száz alkalommal játszott előadás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kívül számos vidéki helyszínre és fesztiválra kapott meghívást, mint például a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle, a szegedi THEALTER Fesztivál, a miskolci SZEM Fesztivál, a pécsi POSZT OFF programja, a kecskeméti Szín-Tár, az Ördögkatlan Fesztivál vagy a TESZT Fesztivál Temesváron.

A 2014/15-ös évad során a debreceni Csokonai Színház 15 alkalommal tűzi műsorára bérletes előadásként, valamint két külföldi helyszínen is bemutatásra kerül. Decemberben Szabadkán a Desire Fesztivál hivatalos programján belül két alkalommal, majd februárban a Regionális Kreatív Műhelyben, Magyarkanizsán lesz látható az előadás.

Arany János: Toldi (ajánló)

“Horváth Csaba formanyelvének találkozása a teljes klasszikus szöveggel szép teljesítmény, annál is inkább, mert a negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztály tökéletesen abszolválja a feladatot. A kortárs táncszínházi elemek használatával nemcsak konkrétan megjelenítik a Toldit, hanem az expresszív koreográfia és Dresch Mihály őrületes zenéje révén magasabb regiszterekbe emelik a művet” – írja az előadásról Czenkli Dorka a Magyar Narancsban.

Az előadásban Gyöngy Zsuzsa, Hegymegi Máté, Horkay Barnabás, váltott szereposztásban Nagy Norbert és Fehér László, Pallag Márton, Varga Krisztina és Zsíros Linda szerepel. A darab a Thália Színházban a közeljövőben október 29-én, november 4-én és november 9-én látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr107994205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása