7óra7

Szakácskönyv a túlélésért - A Gólem Színház premierje

Szakácskönyv a túlélésért - A Gólem Színház premierje

2014. 10. 28. | 7óra7

Szakácskönyv a túlélésért - plakát A Gólem Színház a 2014-es Holokauszt Emlékév pályázati kiírásán ennek az előadásnak a létrehozására számukra megítélt összeget februárban közleményben (melynek szövege itt elolvasható) utasította vissza. Megkeresésünkre elmondták, hogy a Miniszterelnökség által "Magyar Holokauszt Emlékév - 2014" címen kiírt pályázaton elnyert 2 millió forint összeget nem fogadták el. A produkciót az amerikai JDC Alapítvány (American Jewish Joint Distribution Committee) támogatásából, a felhívásukra beérkezett magánadományokból, valamint ezeket saját erővel kiegészítve hozták létre.

Az előadás egy ausztriai koncentrációs táborban írt szakácskönyvből indul ki, és recepteken keresztül mutatja be a 20. század második felének magyar történelmét. Kiderül belőle, hogyan múlatja az idejét az ember a német fogolytáborban, mi volt a legnépszerűbb étel a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben, és az is, hogy mivel és mit főzött a magyar ember a rendszerváltás után.

Egy párbeszéd a Lichtenwörthi koncentrációs táborban 1944 decemberében:

Hédi: Tegyünk bele „amennyit felvesz"? De az mennyi?
Éva : Hát amennyit felvesz, mondom.
Hédi : De az mennyi fél kiló krumplinál? Tíz gramm? Egy kiló?
Éva: Mit tudom én, hát az látszik. Írd csak, hogy amennyit felvesz! Majd meglátod... ha egyszer még főzhetsz...

Nagy Mari és Hay Anna a Szakácskönyv a túlélésért próbáján

Az előadásban Hay Anna, Nagy Mari és Radnay Csilla szerepelnek. A darab a premiert követően novemberben még két alkalommal látható: 27-én este 7 órától és 30-án délután 5 órától. Az előadások helyszíne a budapesti Kőleves Vendéglő emeletén kialakított Hédi néni nappalija a VII. kerület Kazinczy utca 41. szám alatt.

Kapcsolódó

>>> Novemberben tartja első bemutatóját a Gólem Színház

>>> A Gólem Színház visszautasítja a Holokauszt Emlékév támogatását

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr667994207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása