7óra7

Az SZFE újra nemzetközi katalizátor

Az SZFE újra nemzetközi katalizátor

2014. 11. 07. | 7óra7

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hét nagy múltú európai egyetem rektorát és vezető munkatársait fogadta november 5-7. között. A brit, norvég,cseh, szlovák, lengyel, ír, észt és magyar egyetemi oktatók induló, közös ERASMUS+ programjukról egyeztettek, s lefektették a 2014-17 időszakra vonatkozó szakmai együttműködés alapjait.

Katrine Heggstad (Bergen University College), Jiri Havelka (Academy of Perfoming Arts, Prága) M. Tóth Géza, az SZFE rektora szerint a felsőoktatási intézmények akkor teljesítik küldetésüket, ha ellátják regionális katalizátor szerepüket is. A nemzetközi beágyazottság növelése érdekében az SZFE a projekt keretében több angol nyelvű képzés kidolgozásába kezd.

Az egyetem célja a hagyományos felsőoktatási önkép kreatív újraértelmezése.Az egyetemek oktatója projekt során az operatőr- és bábművész képzés valamint az alkalmazott színház területen fejlesztik ki egy-egy MA program képzési tervét, miközben fontos információkat gyűjtenek egymás működéséről, s kölcsönösen tanulnak egymástól - mind az egyes szakterületeket, mind a közös európai értékeket illetően. Az új oktatási módszereket és tartalmakat egyébként tesztképzések formájában is kipróbálják majd. Az együttműködés eredményeként a hallgatók mesterképzésük egy részét a közösen előállított kurzusok keretében külföldi egyetemeken folytathatják.

„A Three Layers of Telling a Story projekt a legnevesebb bábos, operatőr és alkalmazott színházi egyetemi képzéseket fogja össze azzal a céllal, hogy 2017-re együtt indítsunk az eltérő társadalmi tapasztalatainkra, de közös európai tradíciónkra épülő új nemzetközi képzéseket.” – mondja Jákfalvi Magdolna, az SZFE rektorhelyettese.

Az SZFE rektora továbbá hozzátette: „A cél az, hogy Budapesten továbbra is világszínvonalú legyen a színház- és filmművészeti képzés, s az egyetem továbbra is európai minőségű szolgáltatásokat kínáljon.”

A projekt keretében két nemzetközi konferencia is megrendezésre kerül, melyeken a partnerintézmények oktatói osztják meg kutatásaik eredményét a művészeti felsőoktatás jelenéről és jövőjéről. A konferencián elhangzottak kiadvány formájában is elérhetők lesznek így erősítve meg az SZFE helyét az európai felsőoktatási térség vezető művészeti egyetemei között.

A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg. A nyertes Erasmus+ pályázat eredményeként a részvevő intézmények stratégiai partnerség keretében 380 730 euro uniós támogatást nyertek el.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr157994109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása