7óra7

A döntésről és a szívről - MU Terminál A Est

A döntésről és a szívről - MU Terminál A Est

2014. 11. 12. | 7óra7

A MU Terminál 2005. óta működő képzési program és műhely fiatal kortárs táncosok számára, ahol a résztvevők – egy év alatt akár 6-8 - különböző koreográfussal dolgoznak együtt. Minden esztendőben három alkalommal általában két-két koreográfiában adnak számot a képzés és az elvégzett munka eredményeiről. A most látható két előadás a szeptember végi évadnyitó est után a 2014-15-ös évad második bemutatkozása, a benne szereplő táncosok azonban nem újoncok: több, mint egy éve vesznek részt a műhely munkájában. Egyikük, Hoffmann Adrienn koreográfus asszisztensként és koreográfusként is megmutatta már magát több produkcióban is mind a MU Színházban, mind Gergye Krisztián Társulatánál.

MU Terminál A Est, 2014.

A táncosok rendelkezzenek megfelelő technikai tudással, szakmai alázattal és kitartással. A koreográfusok rendelkezzenek inspirációval, és a táncosok iránti érdeklődéssel, motivációval – jelölik ki munkájuk közvetlen célját a műhely szervezői.

A folyamat, mely mindezt lehetővé teszi, a fiatal táncművészek kiválasztásával kezdődik, majd nagyon koncentrált, célirányos szakmai képzéssel folytatódik. Következő lépésben megpróbálunk olyan koreográfusokkal dolgozni, akik a kortárstánc legkülönbözőbb műfajait képviselik, mégis közös jegyeket hordoznak, ez pedig nem más, mint a szakmai elhívatottság, és a - kompromisszummentes - művészi eltökéltség – írják a program kapcsán.

A november végi egyik koreográfia Jack Gallagher című munkája.

Az magát a választást mint jelenségét vizsgálja koreográfiai szempontból. Mikortól válik a választás döntéssé, hogyan állnak össze a részletek, és alkotnak világos képet? A darab azt kutatja az előadók és a nézők tapasztalataira támaszkodva, hogy vajon mekkora hatással bírunk az események végkimenetelére, és hogy ebben a folyamatban milyen mértékű tényezővé válik a választás? És/vagy milyen mértékben áll az események kimenetele a saját kontrollunkon kívül/túl? Egy tanúságtétel, amely rávilágít az emberi lélek törékenységére és alkalmazkodóképességére azokon az elmondhatatlan történeteken keresztül, melyekben láthatóvá válik a pillanat, amikor a beszélő és a hallgató, az adó és a kapó, a döntnök és az áldozat közötti dominancia helyet cserél – olvasható az előadás ismertetőjében.

MU Terminál A Est, 2014.

A másik bemutató Gergely Atilla quietum iter (csendes menetelés) című koreográfiája.

Azon gondolkodom, vajon mi lehet az az előadás, ami valóban fontos és szükség van rá. Amit nem én akarok, hanem önmagától születik. Amit nem „akarok” közölni. Ami nem a megélt örömeimből és fájdalmaimból épül. Nem anyám és apám megoldatlan konfliktusairól beszél és nem a gyermekkorom feldolgozatlan traumáiból szövődik. Nem akarom a színházat kórháznak vagy pszichiátriának. Nem akarok politikai hovatartozásokról diskurálni, sem a megélhetés szükségszerűségéről. Hanem csak a szívről… - írja az előadás kapcsán az alkotó.

Mindkét koreográfiát Barabás Anita, Halász Csilla és Hoffmann Adrienn adják elő.

Kapcsolódó

>>> Ősz-művészeti ámokfutás, avagy MU Terminál évadnyitó

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr487994071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása