A rendező, Halasi Imre így látja a darabot:

Találkozunk háború után hatkor a Kehelyben – mondja Švejk, a derék katona. Ez van annyira képtelen ötlet, hogy érdemes komolyan venni. Ettől kezdve kutya kötelességünk mindent megtenni, hogy a terv sikerüljön. Mindent ennek érdekében kell végezni. Hiszen az adott szó kötelez. Ettől a kijelentéstől, felhívástól kezdve minden csak másodlagos. Ja, hogy közben háború van? Nem fontos, mert van terv. Terv a túlélésre. Terv az életre. Az élet eleve rendelt győzelmére.

Mi kell a háború túléléséhez? Szerencse (nem kicsi) és humor (nem kevés). Mi kell az élet elviseléséhez? Szerencse (nem kicsi) és humor (nem kevés). Švejk ösztönösen tudja: a háború az élet része – az ostobábbik része –, és csak akkor élhetjük túl, ha nem vesszük komolyabban, mint az életet. Švejk diadalmas győztes, a hétköznapi ember diadalmas győztes az embertelenség felett, a gyilkos ösztönök felett, az élet elleni merényletek felett. Ő ott lesz, mi ott leszünk, ott kell lennünk háború után hatkor a Kehelyben! Karinthyt olvasok mostanában – talán a Švejk miatt –, és ezt találtam: „Ó, ti agyrémeitekkel játszó hatalmak, hiába kapálódzom és ordítok: ember vagyok, élő ember, mit csináltok velem? Nem vagyok sakkfigura, se biliárdgolyó, se adufelső – álljatok meg már az istenért! Az vagyok csak, ami ti, nem több, de még kevésbé kevesebb.”