Shakespeare Titus Andronicusa az indokolatlannak és motiválatlannak tűnő különös kegyetlenség, vérbosszú, kannibalizmus pogány és római stílusú keverékét az Erzsébet-kor uralmi viszonyaival hozza összefüggésbe.

Hogyan létezhetünk egy erőszakkal, dekadens brutalitással átszőtt világban - teszi fel a kérdést Heiner Müller? Hogyan létezhetünk úgy, hogy az erkölcsi értékek folyamatos szétesésének, kultúrák leigázásának vagyunk szemtanúi?

A megalázás/megaláztatás mesteri fokra jut a XX. századi változatban. A hatást nem a finom elemzéssel éri el Heiner Müller, hanem annak a következetlen, harsány, öncélú politikacsinálásnak az ábrázolásával, amely végképp nincs tekintettel magánérzelmekre és nem finomkodik, ragadozóként tör céljára. A szerző nem véleményez, hanem felmutat, nagyszabású tablót fest, amelyben egyik oldal sem képviseli azokat az örök eszményeket, amelyeket az emberiség néha közösnek hisz.

A mülleri kommentárok az előadás egyik főszereplője, a hideg, költői kegyetlenséget képviselő Narrátor szájából hangzanak el. A Narrátor (Jámbor József) egy szakács alakjában süti és főzi, sózza és borsozza a shakespeare-i történetet. Az új tálalásnak köszönhetően új arcát mutatja a Titus Andronicus, hiszen az eredeti darab rémséges képei továbbra is megmaradnak, de a távolságtartó Narrátor segít abban, hogy a borzalmak mögé lássunk. „67 százalék Shakespeare, 33 százalék Heiner Müller” - így hirdette az egyik színház Heiner Müller darabját –, de nem a százalékok számítanak, hiszen Heiner Müller azon XX. századi írók egyike, akik képesek a nagy shakespeare-i mítoszokat (és a Hamlet is idetartozik, amelyhez éppen Heiner Müller írt érvényes újraértelmezést) korunkra szabva újrateremteni. A főbb szerepekben Jámbor Józsefet, Schlanger Andrást és Mercs Jánost láthatjuk.

Az előadást Szabó K. István rendezi.

A produkciót csak erős idegzetűeknek és 16 éven felüli nézőknek ajánlják.