Hétfő (november 17.): Illaberek
A több kicsi történetből végül két transzparens sztori domborodik ki: akiknek összejön és azért rossz nekik, valamint akinek nem jön össze, és azért rossz nekik. Az előadás a kivándorlásról szól. A színház most kezdi felfedezni magának igazán a kérdést, amelynek a mainstream teátrumok közül a Katona József Színház feszül neki először face to face. (Zsedényi Balázs)
A teljes kritika itt található.
Kedd (november 18.): János vitéz
Az előadás olyan egyszerűen és fantáziadúsan kelti életre Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, hogy senkinek nem marad semmi kétsége afelől, hogy ennek a mesének itt és most helye van. Így válik nemes egyszerűséggel közösségi mesévé a János vitéz, ahol míg az alkotók nekünk mesélnek, valahogy mi is elkezdünk magunknak mesélni a fantáziánkban. És ahogy ez jár a gyerekeknek, úgy van szükségük rá időről-időre a felnőtteknek is, hiszen a mesék mindenkinek szólnak – és ez a János vitéz tényleg mindenkié. (Nyulassy Attila)
A teljes kritikát itt találják.
Szerda (november 19.): IV. Henrik
A színlap szerint a IV. Henrik a választás drámája. Lehet. De az is lehet, hogy a választani nem tudás hatalmasra dagasztott eposza. Megijedni nem kell, hisz a miskolciak kompakt módon az eredetileg két estén át játszható darabot szűk három órában tálalják. /.../ Itt mintha senki sem akarna tisztán látni a tekintetben, hogy a hatalmat nem csak megszerezni, birtokolni, hanem jól használni és kamatoztatni is kell. (Csatádi Gábor)
A teljes kritika itt olvasható.
Csütörtök (november 20.): Az utolsó óra
Az utolsó óra azért lesz emlékezetes, mert a két nagyszerű színész által nem két hitvitázó tudós, hanem két, egymástól nagyon különböző ember Találkozik. Nagybetűvel. /.../ Még azt is elhisszük nekik, hogy hívő és hitetlen is mondhat egymásnak Isten Veledet, attól csak többek lesznek mind a ketten. (Turbuly Lilla)
A teljes kritikát itt találják.
Péntek (november 21.): W.S.Othello
Örök rejtély: Othello azért öli meg Desdemonát a drámában, mert egy ostoba „fekete”? Vagy ez csak egy rákényszerített szerep? Mi ez a szerep? Mi az, hogy fekete? El lehet játszani azt önmagában, hogy valaki fekete? Megölhette volna Othello akkor is Desdemonát, ha nem az, aki? És mi köze mindennek hozzánk? Sok rendezés igyekszik megnyugtató válaszokat adni a fentiekre, ki több, ki kevesebb sikerrel. De arra csak a legjobb előadások képesek, hogy válaszok helyett magukat a kérdéseket állítsák középpontba. (Hajnal Márton)
A teljes kritikát itt találják.
Szombat (november 22.): Danton halála
Nem lehet sehova se menekülni. Ülhet az ember a balkonon, a karzaton, az ítélet akkor is kimondatott: ezt mi tesszük. És ebből látom, Alföldi Róbert rendezésében nem a történet a lényeg, nem is feltétlenül a politikusok sorsa. Ahogy ez hat a népre, az a központi elem. Ja, és forradalom van: a nép vezet. (Gera Márton)
A teljes írás itt olvasható.
Vasárnap (november 23.): Rosencrantz és Guildenstern halott
Két férfi a mértani középen pénzt dobál: fej, fej és újra csak fej. Játszótérpanelek vannak köréjük szerkesztve – nem EU-szabványosak, csak európaiak. A folyamatos nézettség fókuszában állnak, ülnek, beszélnek és pénzt dobálnak: innen nincs menekvés. Az előadás felajánlja ezt a körközépi pozíciót a néző számára, majd rászabadítja a történéseket. Ahogy Rosencrantz és Guildenstern, innentől kezdve mi is mindent tudunk. Éppen arról, amiről nem tudhatunk semmit sem. És nem is idegen az érzés. (Török Ákos)
A teljes kritika itt található.
