7óra7

Fókuszban a VAT Színház

Fókuszban a VAT Színház

2014. 11. 26. | 7óra7

A tallinni VAT Színház 1987 óta működik, és az első független színház volt Észtországban.

Nisa / VAT Színház Előadásaik közül az előző alkalommal, szeptemberben, Angyal, angyal, vigyél az égbe (Ingel, Ingel, vii mind taeva) címmel egy kortárs észt szerző, Andrus Kivirähk (1970) drámáját mutatták be.

December 1-én este fél 7-kor a Nisa című monodráma következik. Marjorie Shostak azonos című regényét színpadra alkalmazta és előadja Katariina Unt, a rendező Aare Toikka.

A számtalan díjjal kitüntetett, igaz történeten alapuló monodrámában egy busman törzs tagja, egy korán megözvegyült asszony jelenik meg, aki már a gyermekeit is mind eltemette. Bár egy távoli kontinensen járunk, a darab során kiviláglik, hogy a női lélek nemzeti hovatartozástól, földrajzi helyzettől és a körülményektől függetlenül egyetemes és egy. Egyetlen nő élete pereg le a szemünk előtt, mégis mindannyian magunkra ismerhetünk benne. Nisa története az ember története.

A vetítés előtt Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész tart bevezetőt.

A felvételt eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

A program ingyenes, regisztráció azonban szükséges, ez a budapest@einst.ee címen tehető meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr27993953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása