Négy pasi rázza a seggét a színpadon és változik át szürrealista kutyává, pálcikaemberré, bikaviadal főhősévé, fehérre meszelt arcú rockénekessé. A torreádor egy elszánt tekintetű, de bolond nő, a felharsanó dal a Psycho Killer. Ezt a világot vagy Bosch álmodta meg, vagy Buñuel, de még az is lehet, hogy David Lynch – áll az előadás ajánlásában.

Ebben a paradicsomi kollázsban mindent összegyűjtött a koreográfus, ami frivol és hátborzongató, deformált és bizarr. A magángyűjtemény darabjai karneváli forgataggá állnak össze, ahol úrnőként tündököl Freitas maga. Torreádornak öltözött vaslady, akit pavlovi kutyaként követnek a táncosai, a pokolból ideszabadult angyal-négyes. A latinos vehemenciával átitatott előadás nemcsak szürrealista, de abszurd is. A táncosok elegánsan grimaszolnak, alakulnak át fenevaddá – minimális kellék- és jelmez-használattal – az egzotikus Paradicsomban. Itt nem az erkölcs és a tisztaság dominál, hanem a szabadság és a humor, a kábulat és a piszok: kicsavart testek harsány revüje, groteszk burleszkje ez – olvasható az előadás felvezetőjében.

Marlene Monteiro Freitas a Zöld-foki szigeteken született, a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban, Amerikában és Lisszabonban tanult, majd egy olyan szociális projektbe kezdett egy lisszaboni bevándorló negyed közösségével, amelynek a mottója, hogy „nem táncórákat veszünk, hanem próbálunk”. Olyan koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Emmanuelle Huynn, Loic Touzé, Tânia Carvalho vagy Boris Charmatz. Munkáját a nyitottság, az erkölcstelenség és az erőteljesség fémjelzi.