7óra7

Felhívás nemzetközi színházi projektben való részvételre

Felhívás nemzetközi színházi projektben való részvételre

2014. 12. 05. | 7óra7

A projekt partnerei: Via Negativa (Ljubljana, Szlovénia), Kosztolányi Dezső Színház/Desiré Fesztivál (Szabadka, Szerbia), Csiky Gergely Állami Magyar Színház/TESZT Fesztivál (Temesvár, Románia), INFANT Fesztivál (Újvidék, Szerbia), Kraljevsko pozorište Zetski dom (Cetinje, Montenegró), Informbureau Egyesület/Antistatic Fesztivál (Szófia, Bulgária), valamint a MASZK Egyesület/THEALTER Fesztivál (Szeged).

Bojan JablanovecAz együttműködés során a projekt résztvevői Bojan Jablanovec rendező (Via Negativa) vezetésével és a további partnerek által delegált színészekkel egy öt workshopból álló munkafolyamat során 2015 telén-tavaszán létrehoznak egy előadást, amelyet a partnerek által rendezett nemzetközi színházi fesztiválokon az év folyamán bemutatnak.

A magyarországi részvevők kiválasztása két lépcsőben zajlik: a jelen felhívásra jelentkezők anyagai alapján Bojan Jablanovec rendező kiválaszt 6 jelentkezőt, akik részt vesznek a 2015. január 5-11. között Szegeden megrendezendő hétnapos nyitó workshopon. Ezt követően a rendező kiválasztja azt az 1-2 színészt, akik az előadásban - és így a további munkafolyamatban - részt vesznek. A munkafolyamat során a színészeknek az összes workshopon részt kell venniük.

A projekt tervezett ütemezése:
2015. január 5–11.: nyitó workshop Szegeden
2015. február 9–18.: workshop Szabadkán
2015. március 9–18.: workshop Szegeden
2015. április 6–15.: workshop Újvidéken
2015. május 14-23.: workshop Temesváron
2015. május 23.: bemutató Temesváron a TESZT Fesztiválon
2015. június: előadás Cetinjében a Zetski domban
2015. június vége-július eleje: előadás Újvidéken az INFANT Fesztiválon
2015. július vége: előadás Szegeden a 25. THEALTER Fesztiválon
2015. szeptember: előadás Ljubljanában az EX PONTO fesztiválon
2015. november vége-december eleje: előadás Szabadkán a Desiré fesztiválon
2016. április: előadás Szófiában az Antistatic Fesztiválon

A projekt munkanyelve az angol, ennek megfelelően a pályázónak aktív, kommunikatív angol nyelvtudással kell rendelkeznie.

A projektpartnerekről:
MASZK Egyesület/THEALTER Fesztivál (Szeged): www.maszk.hu, www.thealter.hu
Via Negativa (Ljubljana, Szlovénia): www.vntheatre.com
Kosztolányi Dezső Színház/Desiré Fesztivál (Szabadka, Szerbia): www.kosztolanyi.org, www.desirefestival.eu
Csiky Gergely Állami Magyar Színház/TESZT Fesztivál (Temesvár, Románia): www.tm-t.ro, www.teszt.ro
INFANT Fesztivál (Újvidék, Szerbia): www.infant.rs
Kraljevsko pozorište Zetski dom (Cetinje, Montenegró): www.zetskidom.me
Informbureau Egyesület/Antistatic Fesztivál (Szófia, Bulgária): www.informbureau.info, www.facebook.com/Antistaticfestival

Jelentkezési határidő: 2014. december 18. csütörtök, 24.00

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
1. rövid motivációs levél angolul
2. fényképes szakmai CV angolul
3. portfólió .doc vagy .pdf formátumban magyarul (előadás-ismertetők, kritikák, fotók, mozgóképes anyagok, linkek, stb.)

A részletes pályázati felhívás a www.maszk.hu és a www.thealter.hu oldalakon található.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr287993875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása