7óra7

Közösségi színházi bemutatóval jelentkezik a KOMA

Közösségi színházi bemutatóval jelentkezik a KOMA

2014. 12. 09. | 7óra7

„Én is próbálom átkonvertálni magam.” „Annyit lelkiztem már, mint egy öreg 40 éves.“
„Nagyon kedvellek mint embert, csak már nem úgy.”
„Ebből a szempontból egy retkes kurva vagy.”
„Raktam ma egy tuti Tippmixet.”

Mennyire értjük a mai fiatalokat? Értjük-e a mondataikat? Meghalljuk-e a mondataikban rejtőző félelmeket, szorongásokat? Értjük-e a mai külvárosi fiatalokat? - teszi fel a kérdéseket az új előadás.

A Koma láthatóvá, érthetővé szeretné tenni azokat, akik nem elhanyagolható kisebbségként, mégis sokszor észrevétlenül élik le az életüket. Akiknek álmai, vágyai oly hasonlatosak a lassan felmorzsolódó középosztálybeliekéhez.

Azt írják ajánlójukban: "Ám az ő álmuk csak álom marad. S nem a tehetség, a szorgalom hiánya miatt, hanem a lehetőségek behatároltsága miatt. De életük, ezeknek a külvárosi fiataloknak is van. Nekik is egy életük. Olyan, amilyen. Olyan, amilyet a körülmények engednek. A Blokkoló című előadás ebbe az életbe enged bepillantást."

A darab ezúttal nem egy elzárt színházi térben jelenik meg, hanem egy panelház két lakásában. A nézők kis csoportokban fognak vándorolni, liftezni egyik helyszínről a másikra, hogy nyomon követhessék az eseményeket.

"A Blokkoló kilenc külvárosi fiatal életébe nyújt bepillantást. Manírok és maszkok nélkül. Pőrén, pusztán, hidegen."

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr597993837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása