► Az előadás 2012-ben elsőként reagált a diákat sújtó politikai intézkedésekre. Azóta folyamatosan játsszátok a programot. Hogyan tudnád összegezni az eddigi tapasztalatokat?
*Pass Andrea:* A legutóbbi foglalkozáson az egyik tanuló nagyon pontosan megfogalmazta, hogy miért nem képesek döntést hozni a történet szereplői: „Nem merik maguknak bevallani, hogy mit szeretnének. Pedig kell, hogy legyenek álmaik! Biztos, hogy vannak!” A fenti megfejtés a szereplők döntésképtelenségére nagyon pontosan tükrözi a diákok többségének a jövőképét is: már nem az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy hogyan valósítsák meg az álmaikat, hanem az, hogy egyáltalán merjenek álmodni.
A diákoknak számtalan okuk lett arra, hogy elaltassák a vágyaikat, és az az igazán szomorú, hogy a legtöbben kezdenek ebbe beletörődni. Azok a diákok, akik a képességeiket alábecsülik, mert nem kapnak a szülőktől vagy a pedagógusoktól kellő támogatást, egy dolgot látnak tisztán, a lehetőségeiket, pontosabban az azokat korlátozó intézkedéseket. Mivel ezekkel a tényekkel tisztában vannak, (mint tandíj, diákhitel, és a többi) sokkal könnyebben mondanak le az álmaikról. Nagyon hamar megtanulják, hogy mi az a kompromisszum, pedig ez elvileg összeférhetetlen a kamaszok természetével. A Kő, papír, ollóval azt szeretnénk elérni, hogy a diákok jövőképét ne külső intézkedések, ítéletek határozzák meg, hanem saját maguk. Ez volt a célunk annak idején, és még most is ez.
► Van, ami a 2012-es bemutató óta átírásra szorult?
Az állami ösztöndíjas keretszámot 2012-ben drasztikusan csökkentette a kormány. Azóta nemhogy veszítene aktualitásából, de egyre fojtogatóbbak azok a problémák, amiket annak idején felvetettünk, nagyon sok finom utalás beélesedett, és amikre a diákok közvetlenül reagálnak, hangosan egyetértenek vagy nevetnek. Ez már rögtön az előadás legelején megtörténik, például amikor meghallják annak a történelemtételnek a címét, amit az egyik szereplő nem dolgozott ki, mert nem is tudta, hogy van ilyen.
► Melyik az?
A magyar demokrácia működése.
► Ezek szerint a 2012-es oktatási törvény volt az oka, hogy létrehoztad az előadást?
Már ezt megelőzően is nagyon sok fiatal úgy érezte, hogy nincs lehetősége Magyarországon. Három évvel ezelőtt egy ifjúsági program során szembesültem ezzel, a résztvevők közül egy tanuló kivételével mindenki el akarta hagyni az országot. Ez a döntés már sokkal inkább következik a kamaszok lázadó természetéből. A kivándorlás népszerűsége ennek is köszönhető, hiszen ezt a döntési lehetőséget a sajátjuknak érezhetik, ez a diákok önrendelkezési terepe, illetve egyfajta tiltakozás is a jövőjüket korlátozó intézkedések ellen. Az előadással ugyanakkor nem az volt a célom, hogy kizárólag a kivándorlás jelenségével és az azt kiváltó körülményekkel foglalkozzak, hiszen a pályaválasztás mindig is fontos döntéshelyzet volt a diákok életében, és reméljük, hogy az is marad.
A középiskolában hagyott kapcsolatok, barátságok, szerelmek, a diákok érzelmeinek vizsgálata épp olyan lényeges, mint az aktuálpolitika döntéseikre gyakorolt hatása. Fontos kiemelni, hogy a történet szereplői nem politizálnak, nem keseregnek azon, hogy milyen nehéz a sorsuk, tényként beszélnek behatárolt lehetőségeikről. „Nincsenek ingyenes képzések? Akkor nézzünk valamilyen OKJ-s szakmát?” – kérdezi Nati, az előadás egyik szereplője. Két évvel ezelőtt talán azon a jeleneten nevettek a legharsányabban a diákok, amikor a három fiatal próbálja kitalálni, hogy hol tanuljon tovább. Még most is nevetnek rajta, de egyre fájdalmasabb ez a nevetés. Három nagyon szimpatikus, értelmes gimnazista azon gondolkodik, hogy ügyvéd legyen vagy elsődleges tejkezelő.
► Hogyan született a darab?
A történet megírása előtt több iskolát is felkerestem azzal a kéréssel, hogy kétszer 45 percben a pályaválasztást érintő kérdésekről játszhassak a diákokkal. Fontos kiemelni, hogy ezek nem az úgynevezett „elit gimnáziumok” voltak, hanem szakközépiskolák és átlagos gimnáziumok, olyan iskolák, amelyek az országban többségben vannak. A játékok során pontosan kirajzolódott, hogy mik azok a körülmények, amik a diákok döntéseit leginkább befolyásolják: például az önbizalom hiánya, negatív jövőkép Magyarországon, megfelelési kényszer a szülői elvárásoknak, megélhetési problémák, az ezekből adódó szorongás, satöbbi.
A program fókuszát is a játékok során fogalmaztam meg. Nagyon sok olyan diákkal találkoztam, akik lemondtak az eredeti céljukról. Volt egy lány, akinek kisgyerek korában meghalt az apukája. Azóta orvos szeretne lenni. Jó tanuló, okos lányról van szó, de mivel nem volt kitűnő, úgy érezte, hogy nincs esélye az állami ösztöndíjra. Ezért kénytelen volt keresni magának valami más szakot. És ennél léteznek sokkal nehezebb helyzetek is. Például amikor egy diák a családfenntartó, és rengetegen dolgoznak az iskola mellett. Vajon a tanítás, majd az estig tartó munka után meg fogják csinálni a házi feladatot? Ezeknek a diákoknak mennyi esélyük van a továbbtanulásra? Az államnak az lenne a feladata, hogy ezeket a fiatalokat felkarolja vagy hogy olyan lehetőségeket teremtsenek, amik képesek őket motiválni. Ehelyett nagyon sokszor, főleg ha hátrányos helyzetű településeken játszunk, szomorú, fáradt és céltalan diákokat látok. A tanulók egyetlen válasza erre a helyzetre az „el innen!”
► A darab szereplői is a játékok során születtek?
Igen. A diákok által felvillantott sorsok, illetve a saját középiskolás élményeim alapján írtam meg a karaktereket. Könnyű volt nekünk, alkotóknak, a diákok problémájával azonosulni. Amikor az előadás készült, krízis helyzetben voltunk mindannyian a jövőnkkel kapcsolatban. Ahogy még most is …
► Hogyan reagálnak a diákok az előadásra?
Fontosnak tartom, hogy úgy beszéljünk velük lényeges problémákról, hogy az élmény legyen a számukra. A Kő, papír, olló esetében a történet három középiskolás diák barátságán keresztül ábrázolja azt a folyamatot, ahogy a pályaválasztás felé közeledve beszivárog mindennapjaikba a szorongás, illetve ezzel párhuzamosan egy szerelmi háromszög is kirajzolódik. A másik fontos eszköz, amivel közel kerülhetünk a diákokhoz, az az a nyelv, amin megszólítjuk őket. A próbafolyamat alatt mindvégig törekedtünk az őszinte kérdésfelvetésre, a problémák minél hitelesebb ábrázolására, ami egyfajta színházi stílust is eredményezett. Ezt szem előtt tartva épültek fel a figurák, nyelvezetük a diákok által használt beszélt nyelv, amit a színészek személyes játéka tesz még életszerűbbé. Az előadásnak több szereposztása van, a produkció összes színésze nagyon vonzó személyiség, amit a diákok is egyből észrevesznek, az első pillanattól mennek velük. Ami számunkra igazán fontos, hogy a színészek és az általuk képviselt játékstílus eléri azt, hogy a diákok szívesen vesznek részt az előadást követő foglalkozáson is.
► Vannak emlékezetes foglalkozások?
Nagyon sok van. A legnagyobb élmény, amikor olyan csoporthoz megyünk, akik még életükben nem jártak színházban. Nagyon sokszor nem is a színészi játék közelsége lepi meg őket, hanem, hogy kíváncsiak vagyunk a véleményükre. Hogy kérdéseket teszünk fel nekik, és hogy őszintén válaszolhatnak. Az előadásban van egy rész, amikor az egyik szereplő József Attila Eszmélet című verséből olvas fel. Az egyik legnagyobb élmény számomra, amikor a diákok egyszer csak elkezdenek beszélni a versről, és megrendítően őszinte megfejtéseket hoznak a szereplők, illetve a saját sorsukra vonatkoztatva. Az egész program így működik: a szereplők megemlítenek vagy megjelenítenek egy hétköznapi eseményt, próbálnak reflektálni az őket ért hatásokra, de nem sikerül nekik, valahogy mindig elakadnak. A foglalkozás során a diákokkal közösen próbáljuk kibontani ezeket a motívumokat, és megérteni a szereplők érzelmi reakcióit. Nagyon izgalmas, hogy egy adott osztály tanulói éppen mivel mennek, mire fogékonyak, milyen rejtett motívumokra figyelnek fel.
► Mi lesz a következő osztálytermi programod?
A Páros oldal már elkészült, ami bizonyos szempontból a Kő, papír, olló folytatása. Az első előadás fókuszában a pályaválasztás áll, az azt megelőző dilemmákkal és a középiskolában hagyott kapcsolatokkal foglalkozik, míg a Páros oldal azokat a kérdéseket vizsgálja, amikkel a középiskolából „kilépő” diákok párkapcsolataik során találkozhatnak. Ebben a tanévben a FÜGE-vel szerettünk volna elindítani egy drámafoglalkozás sorozatot kivándorlás témakörben, illetve a Szputnyik Mentőcsónak Egységgel egy előadást létrehozni Újvilág címmel, egy nem kevésbé aktuális problémáról, a fiatalok körében rohamosan terjedő eszmei, érzelmi elköteleződésről, a rasszizmusról. Egyik pályázatunkra sem kaptunk pénzt az NKA-tól, de ez nem tarthat vissza minket. Az osztályterem színház nem bevétel orientált, az iskoláknak nincs pénze, tehát nincs túl sok esélyünk a megvalósításra. Szóval krízishelyzetben vagyunk megint, de ahogy a diákoknak, úgy nekünk sem szabad lemondani a céljainkról.
Kapcsolódó
Nem lenézett műfaj – Réczei Tamás a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemléről
