Hétfő (december 8.): Mephisto
Boldogságban élt élet-e az, amikor minden mások függvénye? Persze, ez érvényes kérdés, de vajon kérdés-e ez egy színész számára? A színészt pedig értsük úgy, hogy érvényes és hiteles művész. Eladhatja-e a lelkét a művész a hatalomnak? Állhat-e a politikai szélsőség szolgálatában az alkotó ember? Nem veszti-e el ettől a művészség egy fontos attribútumát: a független gondolkodás lehetőségét? (Ugrai István)
A teljes írás itt olvasható.
Kedd (december 9.): Delete
Semmi Delete. Nézi az ember (meg a gyereke) ezeket az ifjúsági színházi bemutatókat, és kezd hálás lenni a sorsnak, hogy ő (meg a gyereke) szerencsésen túlélték a kamaszkort – ha már túlélték; és kezd aggódni – ha benne, vagy még előtte vannak. /.../ Ha középiskolai tanár lennék, biztosan elvinném rá az osztályomat, de még a szüleiket is. Az ilyen előadások is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre kevesebb legyen a Semmi és a Delete. (Turbuly Lilla)
A teljes kritika itt olvasható.
Szerda (december 10.): Droszt
A hideg futkos a hátamon, ha a Droszt után belegondolok, munkahelyi adottságként a taxisoknak tulajdonképpen a legszélesebb társadalmi réteg minden furcsaságát, szokását és problémáját kell nyelniük nulla-huszonnégyben. Még egy pszichológus is jobb helyzetben van. Ehhez képest meglepő, hogy a Droszt nem ragad ki mindebből egyetlen nézőpontot, olvasatot, hanem a sztori szintjén zajlik, éppen mintha filmet vetítenének a színpadon. /.../ A történetek annak ellenére is képesek vinni magukkal a nézőt, hogy kevés bennük a kapaszkodó, hogy több kiaknázatlan lehetőség van az előadásban, mint kijátszott. (Nyulassy Attila)
A teljes írás az előadásról itt olvasható.
Ez az utolsó alkalom, amikor még megnézhető az előadás.
Csütörtök (december 11.): Cigányok
A Máté Gábor rendezte előadás nem ítél, hanem – a színházi kifejezés legszélesebb eszköztárával, egyszerre hatva szívre és észre, humorral és tragédiával – kérdez és állít. A párbeszédhez ezekről az állításokról kellene vitatkozni. A kérdésekre pedig egy egész társadalom várja a válaszokat. Ideje lenne elkezdeni. Mert ez így nem megy tovább: senki nem mond igazat és mindenki fél mindenkitől. Nem lehet büntetlenül a szőnyeg alá söpörni mindent. (Ugrai István)
A teljes írás itt olvasható.
Péntek (december 12.): Diótörő
Az E. T. A. Hoffmann világától annyira idegen negédes és szirupos Diótörőkhöz képest ez az előadás ugyanis teljesen más: minden ízében mese, minden ízében álom és minden ízében színház. /.../ A Diótörő karácsonyi darab. A rádióban karácsonyi muzsika szól, és most, amikor ezt írom, karácsonyi sütemény illatát érzem. Az előadás is így kezdődik: karácsony van, és amióta láttam, valahogy tényleg. Nem áruházi plasztikkarácsony, nem is műmeghatott tévés karácsony, hanem olyan igazi. (Ugrai István)
A teljes írás az előadásról itt olvasható.
Szombat (december 13.): A pisztráng - pácban, körettel
Itt a pillanat, amikor valami olyanra csodálkozik rá az ember, amit már rég ismerhetne. De nem ismeri. És hogy mit hagyott ki eddig, arra csak most ébred rá. Bevallom, megvoltak bennem azok a bizonyos prekoncepciók. 90 perc szöveg nélkül? Színházban? Úristen, hogy lehet ezt kibírni? /.../ A jókedv napokig elkísér, ahogy egy-egy lehetetlen mozdulat, tekintet, attrakció eszembe jut, önkéntelenül felnevetek a trolin, a hivatalban, a postán. Szomorú, fáradt tekintetek akadnak meg a nevetésemen. Csak azt tudom javallni minden ilyen tekintetnek, hogy akut felhőtlenítés céljából mielőbb nézze meg Méhes Csabát bármiben. Én is ezt fogom tenni. (Ugrai István)
A teljes kritika itt olvasható.
Vasárnap (december 14.): Happy Ending
Négy rákos nő, négy egészen különböző hozzáállás. Egyszerre végletes és realisztikus alakok. Nagy és végső lételméleti kérdések emberközelien, egy revübe csomagolva. A Happy Ending az a fajta kivételes darab, amely az előadás utolsó percéig leköti az embert, és még utána is a hatása alatt tartja. /.../ Mindeközben repkednek a háttérben a cinikus poénok és az ötletes, vizuális gegek, úgy, hogy ezalatt az előadás egy pillanatra sem veszíti el hiteles, keserű atmoszféráját. Nevetve sírunk. (Hajnal Márton)
A teljes kritika az előadásról itt olvasható.