7óra7

Önálló honlapot kapott az Ódry Színpad

Önálló honlapot kapott az Ódry Színpad

2014. 12. 16. | 7óra7

1958-ban nyílt meg a harmincas évek legendás tanáráról, Ódry Árpádról elnevezett színpad. Azóta ez a színház szolgálja a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi képzéseit. A névadó, aki korának híres színházi szakembere volt, 1929-ben lett az akkori Színiakadémia tanára, 1930 és 1937 között pedig igazgatta az intézményt.

Ódry Színpad Korábban az anyaintézmény weboldalán voltak elérhetők a színpadhoz kapcsolódó információk, azonban az Ódry Színpad 2014 decemberében önálló honlapot kapott.

Az intézmény az egyetem hallgatóinak gyakorló műhelye. A repertoár változatos: a klasszikusoktól a kortárs irodalomig sok minden színre kerül. Az előadásokat az egyetemen oktató művésztanárok mellett a színházi szakma képviselői rendezik.

A pályakezdő fiatalok kísérletező kedve és friss szemlélete az, ami megkülönbözteti az Ódryt a többi színháztól. Aki már ma szeretné megismerni a jövő nagy tehetségeit, vagy kíváncsi az ismert rendezők fiatalokkal végzett munkáira, akit érdekelnek az új színházi formák, vagy egy jól működő alkotóműhely izgalmas előadásai, nézőként feltétlenül itt a helye, akár online, akár személyesen – olvasható az intézmény közleményében.

Csizmadia Tibor, az SZFE Színházművészeti Intézetének vezetője szerint, nagyon fontos, hogy a játszóhely presztízsének megfelelő nyilvánosságot kapjon. „Bár facebook oldalunk évek óta üzemel, a nagy színházakhoz hasonló önálló honlap segítségével még több információt tudunk megosztani nézőinkkel, legyen az egy méltató kritika, vagy a képzések kézzelfogható sikerei” – állítja.

Az Ódry Színpad januári előadásaira már az új felületen lehet jegyet vásárolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr457993777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása