7óra7

Attiláról rendez előadást Vidnyánszky Attila

Attiláról rendez előadást Vidnyánszky Attila

2014. 12. 19. | 7óra7

A Bánffy Miklós: A nagyúr című műve alapján született darab emellett egy végzetes szerelemi történetet is. Az előadás a legendás hun király, Attila történetét dolgozza fel.

Vidnyánszky Attila elmondta: már régóta szeretett volna Attilával foglalkozni, a debreceni színházban műsorra is tűzte a Bánffy-darabot utolsó évadában, de ott - a váltás miatt - már nem tudta színpadra állítani és örül, hogy végül is a Nemzeti Színházban születik meg az előadás.

A rendező arról beszélt, hogy Attila olyan személyiség, akit a körülötte lévő legendák, tévhitek, a meglévő történelmi adatok, hogy keletről megy nyugatra, a halálának különleges, romantikus volta igazi színpadi hőssé, mozihőssé emeli.

Isten ostora

Mint mondta, a darabot születése után az akkori Nemzeti Színházban bemutatták, de elfelejtett műről van szó. "Az egész Bánffy-történet és Attila figurája maga van elfelejtve" - tette hozzá. Mint megjegyezte, a helyzetről sok mindent elmond, hogy Nagy Károlyról egy magyar történelemkönyvben többet olvas egy gyerek, mint Attiláról.

Vidnyánszky Attila arról beszélt, hogy Bánffynak egy sor olyan műve van, amely folyamatosan színpadon lehetne, erőteljes szövegek. Mint mondta, olyan figura, akin keresztül a máról tud beszélni. "Mai helyzetünkről, a bennünket szétfeszítő érzésekről, Kelet és Nyugat bennünk hordozott konfliktusáról, egy sor nagyon fontos dologról, azon túl, hogy ez egy gyönyörű romantikus történet" - fogalmazott.

Elmondta: az előadásban szereplő, Attiláról mesélt iszonyatos történeteket történelmi könyvekből, kódexekből, a róla élő legendákból válogatva illesztette a darabba.

Isten ostora - Horváth Lajos Ottó

Az előadást a nagyszínpadon mutatják be a függöny mögötti térben: a nézőtér is a színpadon kapott helyet. A rendező elmondta: az anyag indokolta az arénaszerű teret, hiszen a főhős Rómából érkezik. "Ilyen térben még nem dolgoztam, inspiráló számomra, kihívást jelent az új helyzet" - jegyezte meg. Miközben a játéktér elég nagy, a közönséggel való intim közelség megteremtésére is lehetőséget ad, a majd 300 néző közel érezheti magához a játszókat, az eseményeket.

A darab története szerint Attila hatalma csúcsán áll: leigázta a fél világot, de nem pusztította el Rómát és a pápát. Behódoltak neki a gótok is és fogolyként a hunok között él Mikolt hercegnő, akit bosszú és gyűlölet fűt meggyilkolt szülei és leigázott népe miatt. Fondorlatok útján magába bolondítja Attilát és a nászéjszakán megöli az uralkodót.

Az előadásban Attila szerepében Mátray László, Mikoltként Trokán Anna látható, mellettük Bánsági Ildikó, Reviczky Gábor, Mészáros Tibor, Horváth Lajos Ottó, Farkas Dénes, Bodrogi Gyula, Fehér Tibor, Szatory Dávid, Olt Tamás, Bakos-Kiss Gábor, Janka Barnabás, Ruscsák Péter és Kanalas Éva szerepel a darabban.

A díszlet- és jelmeztervező Olekszandr Bilozub, a dramaturg Rideg Zsófia.

Az előadás a bemutatón kívül ebben az évben még három alkalommal látható, december 20-án, 21-én és 29-én, minden esetben este 7 órától.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr777993757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása