7óra7

Véghajrában A Játékkészítő

Véghajrában A Játékkészítő

2014. 12. 19. | 7óra7

Illés Gabriella, a darab producere elmondta, hogy miután – eltérően a kőszínházaktól – nincs zsinórpadlás, így 30 mozgatott függesztési pontot kellett kiépíteniük. Ezek lehetővé teszik például, hogy látványos reptetéseket hajtsanak végre, de 5 függesztett hinta is feltűnik majd a színen.

A színpad érdekessége, hogy minden díszlet függesztve van, állványok, traverzek nem rontják így a színpadképet. A színpadba 2 süllyesztőt is beépítettek illetve a cirkusz-varieté világát idézendő lesz 2 gumiasztal, 1 trapéz és egy kínai rúd is. Látványos elemek sora tűnik fel az előadás során. Például fél perc alatt nő ki a színpadból 8 db 7 méteres paszuly, egy 4,5 méteres gondola “úszik” be a színpadra a nézőtéren át, és feltűnik egy 16 méteres sárkány is, mellyel a főhősök küzdenek majd meg. A látványt teszi teljesebbé a színpad hátterében felépített 250 m2-es vetítő felület is.

110 jelmez vonul fel a darab során, melyekhez összesen 2500 méternyi anyagot használtak fel. Csak Aquatánia ruhájához – mely 10 ember munkájának gyümölcse - 200 méter különféle anyagból készült. A háromfejű sárkány jelmeze 5 hét modellezés után 3 hét alatt készült el.

Hien, A mese rólad szól című dalával indul az előadás, melynek 12 betétdalát A Játékkészítő vezető zeneszerzője, Rakonczai Viktor, szövegíróként Orbán Tamás jegyzi, mellettük zeneszerzőként feltűnik még Rácz Gergő és Dobrády Ákos, de Király Linda, Király Viktor és Bereczki Zoltán is ott van a szerzők között. Az előadást - minden alkalommal - élő zenekar kíséri, Rakonczai zongorajátéka mellett egy 4 fős popzenekar játszik, amelyet a Magyar Virtuózok Kamarazenekar 8 tagja egészít ki.

A darab címszerepét Alföldi Róbert alakítja, de feltűnik a színen – mások mellett - Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Koltai Róbert, Király Viktor, Radics Gigi és Nagy Feró is. A darab írója - Illés Gabriella producer alapötlete nyomán - Divinyi Réka, rendezője Magács László. Művészeti vezetője Szabolcs János, jelmeztervezője Müller Kata, Rettentő Borodin világát pedig Lakatos Márk jegyzi. A produkció fotóit Éder Krisztián készíti. A teljes, mintegy 300 fős stáb tagjai egytől-egyig hazai szakemberek, kivéve a darab koreográfusát, a nemzetközi produkciókból, így például a Mamma Mia című film egyik alkotójaként ismert Nichola Treherne.

A napokban csatlakozott a színész csapathoz Gundel Takács Gábor is. Ő lesz Géza Bá’, a 6 és fél fejű sárkány feledik feje, aki folyamatosan kommentálja a sárkány küzdelmeit.

A mozgalmas, táncosokkal és artistákkal gazdagon “fűszerezett” előadásban közreműködnek a Közép-Európa Táncszínház tagjai illetve a MACIVA kiváló fiatal artistái is.

Továbbá két fiatal színész folyamatosan követi a próbafolyamatokat, akik bármikor képesek lesznek az esetleges beugrásokra.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr137993753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása