*Katona József Színház, Ifjúsági Program, Sufni, Budapest, rendező: projektvezető: Végh Ildikó*
Próbálom a legegyszerűbben fogalmazni, hiszen maga a produkció is ezt teszi: a Rendszerhiba az évad egyik legjobb, legbátrabb, legegyenesebb előadása. (,,,) És a kép, amit a diákok lefestenek a magyar oktatás állapotáról, nem vicces, nem reménykeltő, nem kellemes – hanem elkeserítő, szomorú, ám (és ez, illetve ahogyan beszélnek minderről, bizakodásra ad okot) mégis elkötelezett.
*Budapest Bábszínház - Mesebolt Bábszínház, Budapest Bábszínház, Játszó-tér, Budapest, rendező: Kovács Petra*
Gimesi Dóra meséje két öt emeletes óriásházról annyira mai, eleven, hogy nem lehet nem magunkon érezni azt a légkört, amelyben ez a történet játszódik. Házmesterestül, öreg nénistül, költőstül, gyerekestül és szerelmes álmodozó lánykástul egytől egyig mai karakterei egy városi világnak. Jelen esetben épp egy budapesti világnak. Bár ez a tény nagyon helyhez és szituációhoz kötötté tehetné ezt az előadást, de mégsem válik azzá. Mert a mese most is rabul ejt. (...) Ebben a mesében igazán teljes az ökonómia: minden él, minden érez, minden lát, hall, könnyezik és nevet. Olyan mese ez, amelyben minden organikus egységben van, és ez minden beleerőltetéstől mentesen, magától értetődően működik is.
2014. március 21. Hamlet
*Örkény István Színház, Budapest, rendező: ifj. Bagossy László*
Azt, hogy a Hamlet rejtvénymű, tudjuk. Azt is, hogy Hamlet karaktere nem csupán talány, hanem döntően rá is nyomja a bélyegét a darab egészére. Azaz, ha megkérdezzük, kicsoda Hamlet, azt is kérdezzük egyben, hogy mi kik is vagyunk. Bagossy László Hamlet-rendezése az Örkény Színházban pont ezek között a kérdőjelek között igyekszik lavírozni, és az ezen kérdőjelek intonálta légkörbe helyezi a drámát.
*Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, Budapest, rendező: Fehér Balázs Benő*
Boris Vian színpadon nehezen elképzelhető szürreális tánca a szerelemmel, a maga naiv bájával és metsző drámájával egyszerre tud megszületni. Azaz nem egyszerre, hanem egymásból következően. Mese ez, a mi egyszervolttisztaságunk közös meséje. (...) Nincsenek felesleges vizuális effektek, színészek vannak, mondatok, terek és célorientált jelmezek, amiknek a dinamikus használatával sikerül elérni, hogy az utolsó jelenet már valóban velünk történjen: az elkerülhetetlen tragédia utolsó fájdalmas jelenete a Rókus kórház melletti kis parkban játszódik, és ez nem üres, hatásvadász posztmodernkedés, hanem az eltelt több mint két óra egyetlen lehetséges befejezésének tűnik. A kijózanodás elkerülhetetlen, arra pedig csak ma, itt és most van lehetőség.
2014. március 27. A Párt
*Krétakör, Trafó, Budapest, rendező: Schilling Árpád*
Az előadás a színház eszközeivel provokál, egy olyan megoldást kínál fel, ami önmagában feltehetően nem működik, viszont (nem politikai hanem közjogi-társadalmi értelemben) radikális, vitatható és célirányos. (...) A Párt rendkívül egyszerűen egy utat vázol, azt az utat, amelyet bejárt a magyar politizáló közélet. (...) Az elmúlt huszonnégy év tévedései, csalásai és hazugságai egyenesen vezetnek a megcsömörléshez, a feladáshoz, a gerinc megroppanásához, és az oly vágyott diktatúrához, amelyben végre nem a miénk a felelősség, valaki fent dönt helyettünk.
*HOPPart Társulat, Jurányi, Budapest, rendező: Rusznyák Gábor*
A HOPPart Társulat az eredeti szöveget a maga teljességében úgy teríti szét a térben, hogy közben a láthatatlant hallhatóvá teszi. (...) A falatozó pápával együtt ott ülünk a szent helyén, ami a revelációnál kevesebb, de sokkal több, mint a szent puszta hiánya, és még nagyon sokáig ott marad bennünk az a bizonyos közös és egyetlen hang.
*Örkény István Színház, Budapest, rendező: Mácsai Pál*
És a sokszor túlságosan negatívnak titulált Himnuszunkat végre hallhatjuk úgy, ahogyan nem gyakran szoktuk, pedig ez volna a méltó – Mácsai Pál úgy mondja el, hogy mindannyian büszkén húzzuk ki magunkat miatta. (...) Ennyi volna az összes lényeges? Ez lenne a kötelező összes? Szerencsére nem. Utal erre a cím és a nagyszerű befejezés is – és reméljük, lesz még folytatás, mert van ott még bőven, ahonnan ez jött.
*Fehér Ferenc - Mu Színház - Nemzeti Táncszínház, Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest, alkotó-előadó: Fehér Ferenc*
Fehér Ferenc munkáiban valahogy mindig ott van a bábszerűség, a táncos testét mintha más mozgatná. A Morgan és Freeman ezt egy kis öniróniával össze is foglalja. A táncos mellett a színpadon most valóban ott mozog egy báb, akinek nem csak borzas haja emlékeztet Fehérre, mint ahogy Ferencnek sem csak vigyora emlékeztet a bábra. Mozgásukkal szerepeik felcserélődésére, felcserélhetőségére játszanak rá, sokszor a báb kelti életre a bábost, vagy éppen egyenlő felekként jelennek meg. A mozgásba bújtatott játékosság most is sajátos, visszafogott humorral és a magas színvonalra való törekvés komolyságával párosul.
Sokan tudják sziporkázó mozgással megmutatni a bábuságot, szintén nem kevesen képesek ámulatba ejtő módon hadakozni maguk által mozgatott bábokkal. Ezt a varietés brillírt azonban már csak néhányan bírják átbillenteni valódi ecce homo-ba. Ennek a létbehajított, magára maradt Embernek az arcát pedig végül talán csak egyetlen táncos tudja elmozogni. Ő Fehér Ferenc.
*Füge - Stúdió K Színház, Stúdió K Színház, Budapest, rendező: Szikszai Rémusz*
Az önvédelmi receptoraink folyamatos vészjelzései ellenére megszakítás nélkül magával vonzó előadás legnagyobb kellemetlensége a felelős firtatása. Ott van bennünk az, akinek megvan a gyengéje és aláír, ott van az is, aki képes ezt a gyengét megtalálni másokban és valamiből élnie kell, ahogy az is, aki – bármi is legyen fent – felfelé igyekezne, ha megtehetné. Az ember embertelenségének képzetét az előadás védőoltásként karcolja belénk, hogy ez azután pontosan mi ellen és mennyi időre ad védettséget, már nem színházi kérdés.
*Katona József Színház, Budapest, rendező: Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás*
Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor valamit nagyon elkapott és sikeresen megpendített ebben a Godot-olvasatban. Ami, valljuk be, nem könnyű, egy kicsit sem könnyű. A Godot-ra várvát az elébb említettek okán gyakran unni szokás, mert az az igazi, sehonnan-sehová ívelő dráma. Nehéz úgy interpretálni és emészthetővé tenni, hogy ne a nézőtér elhagyása (vagy az arra való feszült várakozás) legyen a próbálkozás vége. Ez egyszer most mégis sikerrel jártak az értelmezők.
Kapcsolódó
2014 legfontosabb 40 előadása - 4/1.
