*Ciróka Bábszínház, Kecskemét, rendező: Vidovszky György*
Melyik háztartásban ne akadna egy darab csomagolópapír? Néhány kályhacső? Pár nejlonzacskó? A Ciróka társulata ezen keresztül élteti a mesét. (...) A háztartási hulladék nem mindig az, aminek látszik, és ebben egylényegű a színházzal: a színészek lelket lehelnek ezekbe a dolgokba, és elmesélik a mesét, no igen, a kupakok magok, a cipő meg szalag, és semmi nem úgy van, ahogy, de mégis pontosan ez. Vidovszky György nem (csak) a Hamupipőkét meséli el, hanem egyrészt mesél a családi hierarchia problematikájáról, igazságosságról és igazságtalanságról, másrészt – és ez a fontosabb ezúttal – színházat olvasni tanít.
*Örkény István Színház, Budapest, rendező: Gáspár Ildikó*
Mit várhatunk egy olyan uralkodótól, akinek tizenkilenc év kevés egy döntés meghozatalához? Avagy az emberi kicsinyes hatalmaskodás ragadósan fertőz meg másokat. Pedig a hatalmas ablakon keresztül kellő fényt kapni a döntések meghozatalához. Azonban vajmi kevés ez a fény akkor, amikor a hatalom gyakorlói önmagukon képtelenek ablakot nyitni a körülöttük ott lévő világra. Bábok legyünk vagy szabadok…? (...) Koronás fők, kik a saját csapdáikban, erőtlen hatalmaskodásaikban bábokká vedlettek vissza. Az áthallásokat értse mindenki a saját vérmérséklete szerint.
*Radnóti Színház, Budapest, rendező: Alföldi Róbert*
„Lehetne olyan közhelyeket pufogtatni, hogy az önzés önzést szül, vagy hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa – valamennyire még illenének is az előadásra. Az azonban érdekes, és vitára módot adó felvetés, hogy mi a felelőssége annak, aki látja, mi vesz minket körül, azokkal szemben, akik nem látják. Az pedig aligha véletlen, hogy az utóbbi időben több tartalmas előadás (ilyen például a Fényevők) született ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.” Az előadásról írt teljes kritika a közeljövőben jelenik meg.
*Orlai Produkció, Jurányi, Budapest, rendező: Göttinger Pál*
Nem számoltam össze pontosan, de Ötvös Andrásnak talán kéttucatnyinál is több karaktert kell megelevenítenie a főszereplőn kívül, miközben mozgatja és folyton átrendezi a forgószínpadot, idefut, odarohan, árut pakol, pultot felcsap, láncot teker, pultot lehajt. Fizikai teljesítménynek sem akármi ez az egy és negyed óra a Jurányi gyorsan felforrósodó kamaratermében. És főleg nem akármi, hogy eközben a főszereplőt és a többiekhez való viszonyát is kristálytisztán odateszi elénk. (...) Aki megnézi, eget rengető új igazságok felismerésére nem számíthat, de a magunkra ismerés hol könnyed, jóleső, hol szomorkásabb pillanataira igen. Legfőképpen pedig egy sokarcú, rengeteg energiával megáldott színész remeklésére.
*Orlai Produkció, Belvárosi Színház, Budapest, rendező: Gergye Krisztián*
Négy rákos nő, négy egészen különböző hozzáállás. Egyszerre végletes és realisztikus alakok. Nagy és végső lételméleti kérdések emberközelien, egy revübe csomagolva. A Happy Ending az a fajta kivételes darab, amely az előadás utolsó percéig leköti az embert, és még utána is a hatása alatt tartja. (...) Mindeközben repkednek a háttérben a cinikus poénok és az ötletes, vizuális gegek, úgy, hogy ezalatt az előadás egy pillanatra sem veszíti el hiteles, keserű atmoszféráját. Nevetve sírunk.
*Hodworks, Mu Színház, Budapest, koreográfus: Hód Adrienn*
Mint felnőttek, akik visszaszöktek az Édenbe, miközben a paradicsomőr sziesztázik: előbb a zenével játszanak, később egymásra találnak, majd talán önmagukra. Kíváncsiság és szégyenérzet nélkül nyúlnak ruhához és testhez: mindent szabad, ami nem tilos. És most semmi sem tilos. (...) Hód Adrienn legújabb munkája nem történet, miközben nem áll ellent annak, hogy történetként közelítsük, és talán ecce homo sem törekszik lenni, miközben mégis az.
*Szkéné - Vádli Alkalmi Társulás, Szkéné, Budapest, rendező: Szikszai Rémusz*
Szikszai Rémusz rendezése felajánlja a körközépi pozíciót a néző számára, majd rászabadítja a történéseket. Ahogy Rosencrantz és Guildenstern (vagy fordítva), innentől kezdve mi is mindent tudunk. Éppen arról, amiről nem tudhatunk semmit sem. És nem is idegen az érzés. (...) Amíg csak kifelé kérdezgetnek, létezésük a gondolkodom, tehát vagyok tétel abszurd torzója: egyik pillanatról a másikra örökített elakadás, értelmetlen sodródás. Sem hely, sem idő nincsen nemet mondani. Kérdéseik logikai és grammatikai hibátlansága mindaddig egyetlen valós kérdésre futja: az már van-e, aki nem nincsen?
2014. október 1. Semmi
*Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg, rendező: Madák Zsuzsanna*
A zalaegerszegi Semmi egy figyelemre méltó építkezési folyamat újabb állomása. A Tantermi Deszka program keretében most már negyedik éve járják a zalai és a környékbeli iskolákat, kortárs darabokkal és egyre szaporodó előadásszámmal, mert egyre többet hívják őket. Ez alatt a négy év alatt Madák Zsuzsanna vezetésével egy lelkes, jól működő műhely jött létre. A színészek hozzáedződtek a tantermi körülményekhez, a színházi nevelési előadások sajátosságaihoz.
A Semmi esetében a színházi nevelési foglalkozásra nem az előadást követően kerül sor, hanem beépül abba, egységet alkot vele. Ugyanakkor nem engednek a színházi minőségből sem, így színház és nevelés mindkét szempontból érvényes, szerencsés találkozásának lehetnek szemlélői és részesei a diákok.
*Örkény István Színház, Budapest, rendező: Mohácsi János*
Itt mindenki, mindent elfelejt? Hát persze, mert így mindig, mindenkinek végtelenül könnyebb. Átírni mindazt, ami a Nemzeti Identitástudat számára feszengően kínos. (...) A Mohácsi testvérek szövege és Mohácsi János rendezése két csomót biztosan kötött a közös, magyar emlékezet-zsebkendőre. (...) Az egyik ilyen csomó, hogy ami történt, azt nem más, hanem Mi tettük, a másik, hogy amit tettünk, azt belső késztetésre és normatúlteljesítő hajlamból tettük.
2014. október 4. Tóték
*Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház, Miskolc, rendező: Béres Attila*
Ebben az Örkény-olvasatban totálisra nő a groteszk. Béres Attilának nincs szüksége hatvan év elteltével az aktualizálásra, mert minden tökéletesen elevenen hat. Hiszen ha körbenézünk, rengeteg Tótot, Mariskát, Ágicát és legfőképp megszámlálhatatlan sok dobozt látunk. Végül Tót Lajos vérben tocsog, a marokvágó a földön hever – szintén véresen. Czakó Julianna Ágicája marad a színen a pengével, körbenéz, választ várva tőlünk. De nem jön kintről felelet. Pedig döntenünk kellene.
Kapcsolódó
2014 legfontosabb 40 előadása - 4/2.
2014 legfontosabb 40 előadása - 4/1.
