7óra7

Robert Wilson előadást tart a Vígszínházban

Robert Wilson előadást tart a Vígszínházban

2015. 01. 08. | 7óra7

Az 1914 című előadás három színház koprodukciójában született meg tavaly tavasszal. Októberben láthatták az előadást a Vígben, és azóta is szerepel Európa színpadain. Kritikánkat itt olvashatják.

1914

Hamarosan Reimsben játsszák a darabot, amelyben a szlovák és cseh színészek mellett Eszenyi Enikő, a Vígszínház művésze az egyetlen magyar szereplő. A Reims-i előadást a Francia Televízió rögzíteni fogja.

„A Robert Wilson rendezővel való közös munka közelebb hozott minket egymáshoz, és egymás színházi filozófiájára, kultúrájára is nyitottabbak lettünk. Ennek a kapcsolatnak a legszebb bizonyítéka, hogy Robert Wilson, Balog Zoltán miniszter úr és jómagam meghívására 2015. április 25-én ellátogat a Vígbe, és délután előadást tart rendezői világáról, művészi pályájáról.” – mondta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója.

1914

Robert Wilson korunk egyik fontos színházi rendezője és gondolkodója, színháztörténeti jelentőségű alkotó, aki rendszeresen öt földrész művészeivel dolgozik együtt, így nemrég például Willem Dafoe-val, Mikhail Baryshnikovval és Lady Gagával hozott létre közös produkciókat.

Az 1914 alapját két irodalmi mű, Karl Kraus Az emberiség végnapjai és Jaroslav Hasek Svejk című regénye adja. Az előadás az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásának okairól és következményeiről szól. A Cseh Nemzeti Színház, a Vígszínház és a Szlovák Nemzeti Színház közös előadását 2015. április 23-24-25-én tekintheti meg a közönség.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr897993643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása