7óra7

A Bakelitben vendégszerepel az Osonó Színházműhely

A Bakelitben vendégszerepel az Osonó Színházműhely

2015. 01. 10. | 7óra7

Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Mucha Oszkár-Hunor

Az alkotók így vallanak az előadásról:

Megérett bennünk a vágy, hogy megmérjük a minket körülvevő társadalom lázát és erről beszéljünk a színház eszközeit felhasználva. Előadásunk dokumentarista jellegű, amelyben a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatjuk, így a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját magunk történeteit szőttük színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magunkkal, nézőinkkel és az Istennel való találkozás lehetőségét. Hosszú beszélgetéseink és egyéni megnyilatkozásaink eredménye egy közös forgatókönyv lett. Ennek színházi térbe helyezésekor megtapasztaltuk a közösségi alkotás és határaink feszegetésének élményét, létrehozva lelkünk rezdüléseinek derűs vízióját és megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.

A 7 óra 7 így látta:

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot előadáson nem ível át egy történet vagy egy drámai ív, sokkal inkább egy világ kiüresedett, elnyomott és reménytelen képei szűrődnek át rajta. Fazakas Misi rendezésében valójában nem színházat látunk, hanem társadalmi problémákat, megdöbbentő szociológiai adatokat a román gyermekek életkörülményeiről, arról, hogy szüleik milyen magas számban hagyják el az országot, és arról, hogy nincs megoldás. Itt csak egy reménytelen helyzet van, amely eluralkodik, nemcsak az emberen, hanem egy komplett társadalmon – és ezzel nem lehet szembenézni.

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

Nekünk, nézőknek pedig most irgalmatlanul az lett a sorsunk, hogy szembenézzünk ezekkel. Ez az irgalmatlanság sem nem negatív, sem nem pozitív fogalom ebben az esetben, hiszen bár állandóan szembesítve vagyunk, folyamatosan az orrunk alá vannak dörgölve lesújtóbbnál lesújtóbb helyzetek, mindenre elszánt, már-már hipnotizáló tekintetű színészek által (akik valóban egytől egyig, olykor még arcrezdülések nélkül is kiállnak a felhangzó ügyekért, többek között a gyerekekért), de valahogy mégse bántanak ezek a nézések. Szembesítenek, de valahogy minket is szeretnének ennek az eseménynek a részévé tenni, megosztani velünk valamit és talán valamire sarkallani. (Nyulassy Attila)

A teljes írás itt olvasható.

A Bakelitben az előadás 20 órakor, a Fészek Színházban 19 órakot kezdődik, a vidéki és a németországi előadások időpontjai itt láthatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr257993629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása