► Éreztek közösséget a többi, generációtokbeli alkotóval? Illetve szerintetek van valami sajátossága az Y generációnak?

*Molnár Csaba*: Őszintén szólva, én ezzel a generáció kérdéssel a fesztivál kapcsán találkoztam először. Annak tudatában vagyok, hogy mik történtek a múltban, főként a táncban. Ám azon csak most kezdtem el gondolkodni, hogy mit jelent az, hogy az én generációm, meg hogy az Y generáció. Nekem furcsa dolog egy ilyen definíciót hallani arról, ami én vagyok: mert azt gondolom, hogy ha huszonnyolc évesen definiálnám magam, az megölné azt, ami vagyok, és azt is, amivel foglalkozom.

Biztosan vannak különböző, kívülről látható stílusjegyek, amik talán jellemzik azt, ahogy ez a generáció a művészethez nyúl, de ezek szerintem országról országra is nagyon változóak. Én Belgiumban tanultam, aztán Olaszországban éltem, és volt egy szabadúszó külföldi időszakom is, és azt gondolom, hogy ami a táncot illeti, minden egyes hely nagyon máshol tart. Például vannak dolgok, amik itthon újszerűek, de külföldön lehet, hogy már öt évvel ezelőtt megtörténtek. Az a tapasztalatom, hogy nálunk mindig van egy kicsi csúszás. Van egy generáció, akik már külföldön tanultak vagy dolgoztak (és ezen a fesztiválon több ilyen alkotó is megmutatkozik), hiszen fapados járatokkal bárhová el lehet menni, és ők behoznak különféle dolgokat külföldről. Ami alatt nem azt értem, hogy ez olyan lenne, mint egy áru, hanem azt, hogy azokat a jelenségeket, amiket ott láttunk, az élményeket, amiket ott tapasztaltunk, megpróbáljuk beemelni abba, amit alkotóként Magyarországon csinálunk. Ez nem utánzás, hanem inspiráció.

► Maga a fesztivál mennyire jelent nektek különleges megmutatkozási lehetőséget? Mennyire segít rátok irányítani a figyelmet?

Amiatt izgultunk egy kicsit, hogy nekünk, akik részt veszünk a NEXTFESZT-en, alapvetően ugyanaz a közönségünk. Volt bennünk egy para, hogy ha ekkora az átfedés a látogatóink között, vajon ezek az előadások mennyire tudják megtölteni a házat. De szerintem az, hogy a fesztivál kerete most egy csokorba foglal minket, segít abban, hogy többen találkozhassanak velünk.

► Éreztétek eddig a figyelem hiányát?

Abban, hogy az ismeretség vagy anyagi támogatottság hiánya miatt nem tudtunk megjelenni, és hogy így nem volt lehetőségünk egy egész estés darabot létrehozni, abban igen. A Trafó részéről ellenben már kaptam korábban is egy felkérést, hogy készítsek egy darabot, amit ők bemutatnak. Emellett vannak, akik emberi, anyagi vagy infrastrukturális támogatást adtak a munkáinkhoz: ilyen a SÍN Kulturális Központ. Márpedig a közönséghez ismertté kell válni.

► Te is részt veszel a fesztiválon? Van olyan előadás, amit vársz, megnézel?

Én nagyon szeretem a Dollár Papa Gyermekeit! Mindegyik fesztivál előadást várom, de ez az, amit mindenképpen szeretnék újranézni. Annyira egyszerű: itt zajlik a stúdióban, ahol nincs semmi, és a dolgok mégis valahogy megteremtődnek. Talán azért is izgalmasak ők nekem, mert kicsit azt érzem, hogy a saját munkámban én is egyre inkább távolodom a tánctól. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel, hanem azt, hogy jobban érdekel az, amit nem tanultam. Itt van például a ma esti darabom – arról sem tudom, hogy tánc vagy nem tánc. Ez egy út.