*Hábetler András:* Legendás a darab története, a premieren úgy tombolt a közönség, hogy nyomban még egyszer el kellett játszani az egészet. Ám ez 1792-ben volt, ma viszont már látjuk, hogy Mozart vagy Donizetti vígoperái bizony sokkal jobbak.

Úgy éreztem, sokkal érdekesebbé lehet tenni, ha átalakítjuk. Így a recitativók helyére prózai betéteket írtam, és megváltoztattam a dramaturgiát is: a darab elején a mában járunk, ez adja a keretet. Itt történik valami, ami elindítja a cselekményt. Maga az opera egy álom, egy utolsó kívánság lebegésében játszódik. Így racionálissá válik, hogy irracionális dolgok történnek benne.

A barokk opera zenei megújítására pedig egy barokk szokást választott, a pasticciot , ami bátran idéz, emel át zenét, áriát más szerzőktől, például Mozarttól, Monteverditől, Händeltől, Vivalditól. Olyan szerzőktől kerültek be részletek, akiket ismerhetett Cimarosa, illeszkednek az eredeti zenei közegbe, egy-egy ária olyan katarzispontot jelenthet, amely eddig hiányzott a darabból. Ilyen az idősebb és csúnyább, emiatt sokszorosan megalázott nővért, Elisettát játszó Fodor Beatrix egyik áriája, amit Vivaldi Griseldájából ismerhetünk, az Agitata da due venti.

*Fodor Beatrix:* Valóban nagyon nehéz ária, mint ahogy nehéz prózát is mondanom, mert az énekesek egészen másképp működnek, másra figyelnek a színpadon, mint a színészek. Sokat köszönhetünk Máhr Áginak, akinek prózai szerepe egyébként nincs benne az eredeti darabban, és aki tudásával, egy-egy mondatával átsegített minket a legnagyobb nehézségeken. Persze, neki sem könnyű, mert ő is kapott egy áriát.

*Hábetler András:* Nagyon fontos, hogy megvan köztünk a bizalom. Az énekesek engedik magukat terelgetni, tanítgatni, én pedig hiszem, hogy értik, mit szeretnék. És tudom, a végén olyan pluszt tesznek hozzá, amit én már nem is tudnék kérni. Eljön az a pillanat, amikor a sárkányrepülő kötelét el kell engedni, mert már magától repül. Nálunk is eljött ez a pillanat. Ők repülnek, én pedig, mint beugró énekes, igyekszem utánuk…

Én „előmutogatós” rendező vagyok. De most, amikor szereplőként mentem fel a színpadra, pokoli volt. Azt éreztem, hogy nem vagyok benne, azzal voltam elfoglalva, mindenki jó helyen áll-e...

*Fodor Beatrix:* Nagyon élvezetes színészi feladat nekem Elisetta, mert van benne spiritusz. Hihetőnek kell lennie a próbálkozásainak, hogy hátha mégis elveszik feleségül. És amikor újra és újra megalázzák a „nemmel”, akkor egyszer csak lehullik róla a megfelelni vágyás, akkor válik önazonossá és szabaddá. „Hogy lehet-e így happy and?” kérdez vissza. Bizonyos módon igen. Kisimulnak a hullámok, minden a helyére kerül. Lehet, hogy nem úgy történik minden, ahogy mi szeretnénk. Mégis: jól történik.