► Érzel közösséget a többi, generációdbeli alkotóval? Szerinted van valami sajátossága az Y generációnak?
*Kis Róka Csaba*: A meghatározások szerint igen konkrét sajátosságai vannak ennek a generációnak, szerintem viszont ez inkább a nyugati társadalmakra és az itthoni, jobb módú rétegekre általánosítható. Személy szerint nekem nem volt például videó magnóm, és az egyetemi éveim végéig számítógépem sem. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak. A számítógépes játékok helyett nekem ott volt a biciklizés, a festészet és a basszusgitár. Tizenhárom éves koromtól fogva zenekarokban játszom, és nagyjából innentől kezdve festek intenzíven.
Érettségi után egyből dolgozni kezdtem, és csak a Képzőművészetire való bekerülésemkor éltem a szüleim támogatásából, azután pedig egyből öneltartóvá próbáltam válni, ami a kezdeti döcögések után meg is valósult. Magyarországon, akik kis bevételű családokból származnak, szerintem nagyon sokan voltak kénytelenek így berendezkedni. Általában a barátaim is mind ezt tették, így ez volt számunkra a minta. A barátaim is és én is a teljes önállóságot láttuk példaértékűnek.
Alkotóként természetesen érzek közösséget a generációmmal, hiszen főleg velük vagyok kapcsolatban, de ez nyilván, nem kizárólagos.
► Milyen tekintetben látod a közösséget?
Mivel egy generáció vagyunk, nagyrészt ugyanazok a kulturális hatások értek. Ezért könnyen megértjük egymást és egymás elképzeléseit a maga műfajáról, amiben dolgozik.
► Maga a fesztivál mennyire jelent neked különleges megmutatkozási lehetőséget? Mennyire segít rád irányítani a figyelmet?
Bizonyára vannak, akik csak emiatt látogatják meg a kiállításomat és másként nem is hallottak még rólam. Fontos, hogy a programban az én tárlatom az egyetlen képzőművészeti esemény, így kiemelkedik a fesztivál felhozatalából. Ez biztosan egy fontos, figyelmet irányító tényező. Nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek a fesztiválnak és egyáltalán a lehetőségnek, hogy a Trafó Galériában állíthatok ki.
► Érezted eddig a figyelem hiányát?
Szerencsére eddigi pályám szépen alakult és alakul ma is. Figyelem hiányt mindig érez az ember, mert hát exhibicionista művészként szeretnénk, ha ránk irányulna a lehető legtöbb figyelem. Ez viszont nem várható el.
(2015. január 20.)
