► A Tükörváros a huszonharmadik színházi nevelésben eltöltött évetek ellenére újdonság.

*Lipták Ildikó (L.I.):* Valóban nem készült még olyan színházi nevelési előadásunk, ami teljes egészében a folyamatdráma módszerére épült volna, de ez nem azt jelenti, hogy nem voltak olyan programjaink, amelyekben ne lettek volna hasonló elemek. Ami miatt ez teljes egészében folyamatdráma, az, hogy az előadás végső kimenetele kizárólag a gyerekeken múlik. Ez így számunkra egyszerre egy feladat és egy lehetőség is: bármihez, amit a gyerekek behoznak a játékba, alkalmazkodnunk kell, és akármi is legyen az, velük kell mennünk.

► Mit jelent maga a folyamatdráma?

*L.I.:* Ebben Cecily O’Neill a mesterünk és egyben partnerünk, aki egy Nagy-Britanniában élő, ír drámapedagógus. Első sorban az ő nevéhez fűződik ez a módszer. A drámapedagógus egy helyzetbe hozza a játszókat, és bizonyos történetelemekkel időnként megsegíti ennek a sztorinak az alakulását. Hogy mekkora teret enged a benne résztvevőknek egy drámafoglalkozás, az színházi nevelési előadásonként és drámafoglalkozásonként is változó. A folyamatdráma az, ami ilyen szempontból a leginkább nyitott, és ezáltal a legnagyobb bátorságot igényli a foglalkozásvezetők részéről.

► Hogyan lett nyitott szerkezetű előadás egy több száz oldalas regényből?

*L.I.:* Amikor a kezünkbe került Mikó Csaba regénye, sok-sok konstruktív vitával elkezdődött egy nagyon kemény és hosszadalmas dramaturgiai munka. Hamar eljött az a pillanat, amikor az egész társulat elkezdett közösen dolgozni az anyagon, és együtt kerestük meg azokat a pilléreket, amikre később ráépült az a téma, ami minket leginkább foglalkoztat a regényből. Folyamatosan alakítottuk a történetet is, és ha azt nem is mondhatjuk, hogy az anyja sem ismerne rá, de az Mikó Csaba számára is világos volt az első pillanattól kezdve, hogy muszáj erősen hozzányúlnunk a sztorihoz. Olyannyira így van ez, hogy nem is azt mondanám, hogy megváltoztattuk a történetet, inkább azt, hogy végül motívumokat használunk fel regényből.

*Hajós Zsuzsa (H.Zs.):* Nálunk az egy alapvetés, hogy nem foglalkozunk olyasmivel, ami minket nem érdekel. Általában nem teszünk fel olyan kérdést, ami minket ne izgatna, amire kész válaszunk van. Márpedig ahhoz, hogy a végső verzió mindannyiunk saját kérdéseit, saját asszociációs köreit magában foglalja, ahhoz az kell, hogy ott legyünk a folyamatban a legelejétől kezdve.

► Ebben az előadásban mi az a téma, ami titeket foglalkoztat, és mik ezek a bizonyos kérdések?

*H.Zs.:* Az egyik legfontosabb – és ez a mai foglalkozásban is nagyon markánsan látszott - a manipulációnak az a nagyon finom változata, ami valamennyiünket érint. A gyerekek rengeteget vitatkoztak a végén, hogy vajon jó-e az nekünk, ha annyi történik, hogy az egyiktől egy másik autoritás veszi át a hatalmat. Egyáltalán felismerjük-e, ha ez történik? Hol vagyunk mi, és mi a felelősségünk ebben a történetben? A játékban ez több ponton is megjelenik, például abban, hogy vajon feladjuk-e a hatalom elől bujkáló Katót.

► Külső nézőként azt láttam, hogy a gyerekek nagyon intenzívek és nehéz helyzetekbe hoznak titeket. Ti hogyan élitek meg ezt belülről?

*Jobbágy Kata (J.K.):* Ez a csapat szerintem kifejezetten udvarias volt és jól kezelhető. Ennél gyakran sokkal szétziláltabbak szoktak lenni. Nekem személy szerint ebben a formában az a nagyon izgalmas, hogy vajon hogyan tudunk menni a gyerekekkel. Sok olyan ötletük van játék közben, ami evidens, és majdnem minden alkalommal előjön, de vannak olyanok, amikor egy teljesen új helyzetet hoznak be a játékba, és ilyenkor mindig különleges feladat, hogy ezekkel kezdjünk valamit. Közben azért folyamatosan van bennem egy félsz is, hogy ha majd megint jön egy váratlan szituáció, sikerül-e azt jól kezelnem, de valahogy - miközben a kispajtások fogják a kezünket - mégis mindig megoldjuk ezeket. Egyszerre van a félsz, és ugyanakkor inspiráló is ez a helyzet.

► Élen a királynővel, ebben a játékban több figura is mint hatalom áll szemben a gyerekekkel, igyekszik kordában tartani őket. Hogyan reagálnak erre a határozott szembenállásra a gyerekek?

*Nyári Arnold (Ny. A.):* Ma Szihunként azt éltem meg, hogy ez nagy mértékben azon is múlik, milyenre alakítjuk a figurákat. Én szeretek a helyzetből kiindulni, és azt megnézni, hogy az mennyire enged meg egy kicsit szélsőségesebb játékot is akár. Az utolsó jelenetet például - amiben Szihun átveszi a Napkövet és vele egy kicsit a hatalmat is - még próbálgatom. Szerintem ez a szituáció akkor működik jól, ha Szihun egy olyan ember, aki megragadja a kínálkozó lehetőséget, és vele egy új hatalom telepszik rá a városra … ha hagyják. Sokat alakul a történet és a figurák is: hatással van ránk a gyerekek részvétele. És meglehet, hogy egy év múlva is ugyanúgy azt fogom mondani, hogy még próbálgatom, de ennek a játékmódnak ez a sajátossága.

*H.Zs.:* Nem befolyásolni akarjuk őket, mert nem egy bizonyos reakciót várunk el. Sőt, éppen azt a technikát szoktuk alkalmazni, hogy ha valaki nagyon erősen reagál valamit, akkor ellene próbálunk játszani, hogy ezzel a dilemma helyzetet erősítsük, és teszteljük a gyerekek és az osztályközösség értékrendjét.

*L.I.:* Minél nyitottabb a szerkezet, a gyerekek részvétele annál inkább visszahat a színházi részekre. Ennek a folyamatdráma egy szélsőértéke.

*Ny.O.:* Az utóbbi években erős szándék nálunk, hogy olyan játékokat hozzunk létre, ahol a színház és a gyerekekkel való, közös játék nem válik szét élesen. Azt szeretnénk, hogy úgy legyen ez színházi élmény mindenki számára, aki benne van, hogy közben ne kelljen kiállásokkal, instrukciókkal szétszabdalnunk ezt a közös játékot.