Hétfő (február 2.): Macskajáték
Az előadással egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, amivel nem nagyon szoktunk törődni, sokszor leírjuk egyszerűen annyival, hogy nekik már mindegy. Itt mégis megérthetünk belőle valamit, ami a jövőnkre nézve nem biztos, hogy ártalmas. Csak egy dolog nem hagy nyugodni: Hogy végül is mi is ez a macskajáték? Nők küzdelme egy férfiért? Nők küzdelme egymás ellen? Vagy játék az idő elütésére, az egymáshoz tartozás érzékeltetésére? Alibi egy kis nevetésre a magányos hétköznapokban? Játék ez egyáltalán? (Sára Eszter)
Kritikánkat itt találják.
Kedd (február 3.): Egmont
Egmont bármennyire is lázadónak tűnik, valójában nem lázad, csak vannak elvei, és keresi a jobb élet lehetőségét – nem véletlenül próbál egyezséget kötni Albával sem: csak a falat próbálja lazítani, hogy a rendszer ne betonként működjön, hanem az emberekre épüljön. Erre Alba felelete minden esetben a beton – dialógusok remekül játszik és értelmezik újra és újra Fülöp uralkodási elvét: a törvény a hatalomról szól, nem a népről. A népnek meg kell mondani, hogyan élhet. És ez nem lehetőség, hanem kényszer. Beton. (Nyulassy Attila)
A teljes írás itt található.
Szerda (február 4.): Galaxis útikalauz stopposoknak
A hangsúlyosan a színházban zajló előadás ugyan remekül ráérez a Galaxis útikalauz… világára, így sem tudja mindig lecsapni a feldobott labdákat, miközben néha kifejezetten váratlanul és remek ritmusérzékkel kapják el a színészek Adams sajátos logikájú világát. Azt az élményt viszont semmi sem tudja pótolni, hogy színészhallgatók készítettek egy vállaltan szórakoztató előadást, kifejezetten egyetemistáknak szóló stílusban, amiben – szórakoztatás ide vagy oda – ugyan sokkal több lapul, mint a zárásként kibetűzött szorzás, ami végül kiadja az élet értelmének szánt 42-t, de egy ritka kellemes és életvidám érzés öleli közre az egészet. Hogy színészek gondoltak egyet és a nézőkre is számítva, nem elspórolt szellemi energiával egy kellemes estét adó zanzaszínházat csináltak egy kultikus regényből. És ez a nálunk utópiának tűnő gondolat tényleg megtörtént. (Nyulassy Attila)
A kritikát itt olvashatják.
Csütörtök (február 5.): Padlás
Ezúton kérek minden kedves padlástulajdonost, hogy legyen oly jó, és költözzön vissza a földszintről, de hagyja nyitva a csapóajtót. Nyissa ki a szemét, és amit ott lát, azt csukott szemmel is lássa. Merje látni, és merje látni hagyni, és bár a csillagok felé nincs út, a földszintet még majd élhetővé lehet tenni. Hogy legyen miért nem elhagyni ezt a helyet, és legyen vágy megérteni azt, ami ezen a helyen zajlik. És ezt csak a padlásról fogjuk meglátni, a földszintről maximum megérezhetjük. Úgyhogy nincs mese, meg kell találni a padlásokat. (Zsedényi Balázs)
A teljes írás itt olvasható.
Péntek (február 6.): Válótársak
Az ember szerelme a legjobb barátja is – ideálisan hangzik, de vajon elég-e ez ahhoz, hogy egy kapcsolatot egyben tartson? És ha mégis megtörténik a szakítás, mi lesz később? Lehet-e újrakezdeni az életet a lelki társ elvesztése után is? Bernard Slade drámájában aligha, hősei az évek, a távolság és az új partnerek gyarapodásával sem tudják kitörölni egymást az életükből. (Hajnal Márton)
A teljes írás itt található.
Szombat (február 7.): Vakság
Sárosdi Lilla nem egy szerencsétlen, vagy sajnálatra méltó embert ábrázol, hanem egy olyan nőt, aki nehéz gyerekkora ellenére megőrizte vidámságát, aki bár szinte beleőrül a rák és vak szavak mentén áradó szabad asszociációs tengerbe, aki fejben két személyiségre osztódva vitatkozik önmagával a vakság elfogadásán, és aki komplett élményt nyújtva képes a reklámok életidegenül felhőtlen és álvidám hangsávját élőben megszólaltatni. Mindent egybe vetve: ember, szokásokkal, furcsaságokkal, vidám és szomorú élményekkel. (Nyulassy Attila)
A teljes írást itt találják.
Vasárnap (február 8.): Black Comedy
Mi, nézők, a színházban megszokotthoz képest is voyeur szerepbe kerülünk, hiszen látjuk, amit a szereplők szerepük szerint nem: a sötét szobában játszódó eseményeket. Ahol a szobrász nem csak a menyasszonyát ölelgeti, hanem az időközben előkerült régi (vagy nem is olyan régi) barátnőt is, ahol az ezredes apósjelölt teljes lelki nyugalommal piszkálja az orrát, és ahová a bútorait mániákusan féltő szomszéd váratlanul megérkezik. Ennek a mindent látásnak Puskás Tamás rendezésében van egy, a könnyű komédiánál valamivel mélyebbre nyúló, de legalábbis ironikus vonzata is. (Turbuly Lilla)
A kritika itt olvasható.
