7óra7

Fesztivállal emlékeznek Vallai Péterre az RS9-ben

Fesztivállal emlékeznek Vallai Péterre az RS9-ben

2015. 02. 10. | 7óra7

A két februári hétvégén, 13-án és 14-én, valamint 20-án és 21-én zajló programot Esterházy Péter, Koltai Lajos és David Yengibarjan nyitja meg. A fesztiválnak a budapesti RS9 Színház három előadótere ad otthont.

Vallai PéterVallai Péter 2012 novemberében bekövetkezett váratlan halála után barátai - Dobay Dezső, a Vallait sokszor foglalkoztató RS9 Színház igazgatója, Verasztó Lajos, a Dover nyelviskola ügyvezető igazgatója, a művész egykori főiskolás társa és Kőváry Katalin rendező, akivel húsz évig együtt vitték az Éjszakai Színház nevű alternatív formációt - úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy alapítványt Vallai Péter emlékének és életművének ápolására, a kortárs irodalom népszerűsítésére.

A fesztivál ötlete Dobay Dezsőtől származott, aki tavaly ősszel váratlanul elhunyt. Munkáját az RS9 új igazgatója, Lábán Katalin folytatta. Az idei rendezvénnyel a szervezők egyúttal a fesztivál szellemi atyjának is emléket állítanak.

A fesztiválra előválogatás és műfaji megkötés nélkül várták a kortárs irodalomból merítő produkciók jelentkezését. A hatalmas érdeklődés miatt az eredetileg 2014. november 25-ére – Vallai Péter születésnapjára – tervezett eseményt 2015 februárjára halasztották. A fesztiválon szereplő produkciókat öttagú zsűri bírálja el, amelynek elnöke Turczi István költő, tagja Igó Éva, a Vígszínház színművésze, Hámori Ildikó, a Magyar Színház színművésze, valamint Bíró Dénes, a Színházi Dramaturgok Céhének képviseletében és Kőváry Katalin, a Vallai Péter Kortárs Előadó-művészeti Alapítvány részéről. A közönségdíjasra a nézők a megváltott belépőjegyükkel szavazhatnak. A fődíj 300 ezer forint, amelyet egy új produkció létrehozására fordíthat a nyertes. Az eredményhirdetést és a díjkiosztó ünnepséget február 21-én este tartják meg az RS9 Színház színháztermében.

A ceremónia előtt versenyen kívül bemutatják a VALVEL-szonett című projektet. Az előadást Valcz Péter színművész, Vallai Péter fia hozta létre. Felvételről hallható és látható lesz az a szonett is, amelyet tizenhárom kortárs költő írt Vallai Péter tiszteletére.

A fesztiválprogram minden nap 13 órakor kezdődik, az előadások 500 forintos jeggyel látogathatók, de az összes előadásra érvényes fesztiválbérlet is válthatnak az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637993369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása