7óra7

Az önkormányzat lendületben - A Bárka Színház kiterítve

Az önkormányzat lendületben - A Bárka Színház kiterítve

2015. 02. 13. | 7óra7

Bár a józsefvárosi önkormányzat még meghosszabbította volna a Bárka Színház igazgatójának szerződését, Seress Zoltán a teátrumot övező rendkívüli bizonytalanság miatt már nem fogadta el a megbízást. A leköszönt igazgató, aki 2008 márciusa óta vezette a Bárkát, elmondta: a március 31-ig szóló szerződéshosszabbítást már azért nem írta alá, mert nem kapott tájékoztatást további vezetői feladatairól és a színházzal kapcsolatos tervekről. Ráadásul már a tavaly őszi "hosszabbítás" is törvénytelen volt, ügyvezetői mandátuma 2014. novemberi lejárta előtt ugyanis pályázatot kellett volna kiírni. Ősszel azért írta alá mégis a megbízatást, mert még látott reményt arra, hogy a helyzet megoldódik.

Bárka Színház

Az önkormányzat csütörtökön annyit közölt, hogy a Bárka Színház ügyében zajlanak az egyeztetések, hamarosan döntések születnek. "Amint minden egyeztetés lezárul, és megszületnek a szükséges döntések, az önkormányzat minden tudnivalóról tájékoztatást fog adni" - írták.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere a kerületi képviselő-testület januári ülésén - az önkormányzat honlapján elérhető felvétel tanúsága szerint - azt mondta: jelenleg egy közkedvelt magyar színésszel tárgyal arról, hogy vegye át a Bárka irányítását. "A Bárka lehetne több is, mint pusztán színház" - tette hozzá, megjegyezve: kulturális intézményként szerinte jobban hasznosítható. Befogadó intézményként nemzetiségi színházak, kortárs tánccsoportok előadásainak és kiállításoknak is helyet adhatna. Azonban ez még nem eldöntött dolog, erre most koncepciókat készítenek - tette hozzá. "Bárka-ügyben lendületben vagyunk, csak nem árulhatok el még részleteket" - fogalmazott akkor Kocsis Máté.

BL - Ladányi Andrea, Borlai Gergő Seress Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Bárka mindig is helyet adott fesztiváloknak, kortárs táncelőadásoknak és kiállításoknak. Példaként említette, hogy az elmúlt hét évben öt táncbemutatót tartottak, helyet adtak a SzólóDuó nemzetközi táncfesztiválnak és mintegy 50 képzőművészeti kiállítást rendeztek, valamint a Dob + Basszus sorozatot és a Nemzetközi Monodráma Fesztivált is láthatta a Bárka közönsége.

A gyerekeknek MeseLadik és ZeneLadik címmel szerveztek programokat. A Bárka Színház alapítója, 3 éven át szervezője volt az Ördögkatlan Fesztiválnak, megrendezte a BárkaNyár-programsorozatot és az Európa Belvárosa-program kulturális eseményeit, továbbá a határon túli színházak befogadásában is élen járt. Drámapedagógia foglalkozásaikon 2008 óta mintegy tízezer diák vett részt, a programot kibővítve, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel való együttműködés keretében akkreditált drámapedagógiai képzést tartottak a hallgatóknak - sorolta a korábbi igazgató. Seress Zoltán megjegyezte: "Aki szerint a Bárka lehetne több, mint egy színház, az valószínűleg még soha nem járt a Bárkában".

Tájékoztatása szerint a színház 2014 végén megkapott 21 millió forintos TAO-támogatásából 3-4 hónapnyi elmaradt bért tudtak kifizetni, szeptemberig, illetve októberig kapták meg fizetésüket a dolgozók. Mint mondta, az 52 fős társulatból jelenleg 27-en maradtak, a színészek elhagyták a Bárkát. A szállítói és a szolgáltatók felé lévő tartozásokat nem tudták kifizetni, fűtés nincs a színházban, január 12-én kikapcsolták.

Felidézte, hogy a támogatás folyamatos csökkenése vezetett a színház ellehetetlenüléséhez: 2011-ben még 70, 2012-ben 60, 2013-ban pedig 24 millió forint önkormányzati támogatást kaptak, 2014-ben pedig már nem támogatta őket az önkormányzat. Azt mondta, hogy a színház 250 millió forintból tudna "megnyugtatóan" működni, a támogatás összege azonban 2011 óta nem éri el ezt a szintet, ezért került egyre reménytelenebb helyzetbe a Bárka, amelynek adóssága jelenleg mintegy 150-160 millió forint.

A színház január 1-jével elveszítette kiemelt előadóművészeti szervezet besorolását, és ezzel az állami támogatást is. Kocsis Máté a januári képviselő-testületi ülésen azt mondta: legkorábban 2017-től kaphatja meg újra a Bárka ezt a besorolást, ehhez 2015. augusztus 31-ig kell a kérelmet benyújtani. Hozzátette: addig eseti támogatásokkal megpróbálják megoldani a színház helyzetét.

A harmadik hullám

Az eredeti tervek szerint a Bárka Színházat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vette volna át 2012 márciusában. Jogszabályi problémák miatt később az a döntés született, hogy az egyetem fenntartójához, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd a Bárka. Az önkormányzat és az MNV Zrt. között az átadás-átvétel azóta sem történt meg. A Bárka Színház a mostani évadot már nem tudta elkezdeni.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda tavaly decemberben azt közölte, hogy az idei költségvetés tervezetében a Bárka Színház támogatására eredetileg szánt mintegy 180 millió forint a Miniszterelnökség általános tartalékába kerül, és e keret egy részének terhére segíthetik a teátrum adósságainak rendezését. A színház további sorsáról pedig a józsefvárosi önkormányzat jogosult dönteni.

Kocsis Máté a képviselőtestületi ülésen úgy fogalmazott: a Bárka Színház jelenlegi helyzetét, az adósság felhalmozódását nem Józsefváros önkormányzata és nem is az állam idézte elő, "hanem valami furcsa félreértés" vezetett idáig.

Kapcsolódó

Seress Zoltán: Hogy az épülettel mi lesz, azt nem tudni

Az év végéig meghosszabbították Seress Zoltán igazgatói mandátumát

Tovább inog a Bárka

A Bárka Színház elvesztette, a Pécsi Harmadik Színház megkapta a kiemelt minősítést

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr697993343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása