7óra7

Fellini és egy vendégkoreográfus Miskolcon

Fellini és egy vendégkoreográfus Miskolcon

2015. 02. 17. | 7óra7

A színház vendégművésze még decemberben tartott rövid workshopot a társulat tagjainak, most pedig lehetősége nyílik arra, hogy sajátos alkotói módszerével hozzon létre előadás a Miskolci Balett számára – ennek lényege, hogy a táncosok személyiségére és különleges képességeire helyezi a hangsúlyt munkája során. Az Egyesült Államokból származó koreográfussal való munka új kihívás a hamarosan második születésnapját ünneplő társulat számára.

Stayce Camparo rövid életrajza:

A kaliforniai Redondo Beach-en született és nevelkedett, táncos képzésben először Santa Monicában részesült, majd több nagynevű táncprogramban vett részt, többek között a School of American Ballet, az American Ballet Theater, és a Pacific Northwest Ballet tanítványa is volt. 2003-tól kezdve a Kansas City Ballet szólistája volt, egészen 2012-ig, amikor Németországba költözött, és az Augsburg Ballett társulatának tagja lett. Főszerepet kapott Annabelle Lopez Ochoa’s Veszedelmes viszonyok c. produkciójában, és fontosabb szerepeket táncolt Christian Spuck, Regina Van Berkel, és Douglas Lee előadásaiban.
Koreográfusként is dolgozott az Augsburg Ballett társulatával (Destilation III), és többek között a Motion Dance Theater (Of the Blood) és a Kansas City Balett számára is készített koreográfiákat (Love Songs, Lay Down, Pieces). Különböző komolyzenei fesztiválokon is dolgozott koreográfusként, így eljutott Svédországba, Dániába, Németországba és Hollandiába is.

Számára az alkotói folyamat maga is rendkívül fontos, ezért létrehozta saját társulatát 2011-ben Exhibit Sway néven, mellyel célja az volt, hogy elősegítse koreográfusok, táncosok és más művészeti ágakban dolgozó művészek közös munkáját. Színházon kívüli munkái és különleges kreatív folyamata miatt 2014 óta szabadúszóként dolgozik.

A koreográfus Fellinihez való viszonyáról az alábbiakat mondta: "Fellini zsenialitása abban állt, ahogy életet lehelt a fantázia világába, már a korai műveiben is. Személy szerint nagyon szeretem, ahogy főbb témáit több rétegben alkalmazza a filmjeiben, így például mindig találni politikai vagy társadalmi üzenetet a munkáiban. Megihletett az is, ahogy ezeket az olykor megosztó témákat felhasználta, hogy ezeket is képes volt a fantázia világába emelni."

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr247993321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása