7óra7

Elhunyt Varga Magda

Elhunyt Varga Magda

2015. 02. 25. | 7óra7

Varga Magda 1950-ben az Állami Népi Együttes, 1951-től 1956-ig a Magyar Állami Operaház kórusában énekelt, és a Gördülő Opera társulatával is szerepelt.

1956-ban a négy éve alakult debreceni operatársulatba hívta Blum Tamás, ahol a lassan előrehaladó pesti karrier helyett rögtön főszerepekhez juthatott. Gertrudis királyné (Erkel Ferenc: Bánk bán) szerepében debütált.

1958-ban énekelte először Carment, és énekesi pályája végéig (1978) ez volt legkedveltebb, legsikeresebb szerepe. 1978-tól 1993-ig újra tanított, de immár hangképzést, színpadi játékot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán, a későbbi Debreceni Konzervatóriumban.

1997-ben prózai szerepekre hívta Czeizel Gábor, és így új oldalról ismerhette meg a közönség.

„A legjobb magyar Carmen” − ahogyan nagysikerű szerepének alakítása alapján nevezték. Húsz éven át tartotta műsorán a Carment a Csokonai Színház, ez idő alatt sok partnerrel, karmesterrel énekelte a szerepet. Rossini Olasz nő Algírban című művében Isabellát, az Aidában Amnerist, a Trubadúrban Azucenát, a Bánk bánban Gertrudist, Ponchielli La Giocondájában a vak asszonyt, Kodály Székelyfonójában a háziasszonyt, a Cigánybáróban Mária Terézia szerepét is nagy sikerrel adta elő. Akkori kortárs operák bemutatásában is emlékezetesek voltak alakításai: Csenki Imre A bajusz című operájában a cigánymenyecskét, míg Pongrácz Zoltán Odysseus és Nausikaa című operájában Lachesis szerepét alakította. 1974-ben Érdemes Művész kitüntetéssel honorálták kiemelkedő művészi teljesítményeiért. 2008-ban Csokonai-díjat kapott. Debrecenben, Magyarországon és külföldön egyaránt a magyar operaéneklés egyik kiemelkedő tehetségű képviselőjeként emlékeznek rá.

Varga Magdát a Csokonai Színház saját halottjának tekinti.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr387993251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása