7óra7

Borlai Gergő nemzetközi csapatával a Művészetek Palotájában játszik

Borlai Gergő nemzetközi csapatával a Művészetek Palotájában játszik

2015. 03. 07. | 7óra7

A Müpa Jazzműhely sorozatába tartozó koncert címe Divided Concert No. 2, amely utal Borlai Gergő öt évvel ezelőtti, Divided című koncertjére. A dzsessztől a metálon át az elektronikáig jártas zenészek ebben a felállásban most először lépnek színpadra. A magyar zenész mellett a 2010-es csapatból ismét ott lesz a vietnami származású, Párizsban élő gitáros-zeneszerző, Nguyen Le - közölték a szervezők.

BL - Ladányi Andrea, Borlai Gergő Az 56 éves Nguyen Lének az avantgárdtól a world fusionig terjedő produkciói, köztük Jimi Hendrix Projectje jól ismert és elismert a világ zenei életében. A március 17-i koncerten a másik gitáros a norvég Eivind Aarset lesz, aki a 2014-es Jazztavaszon saját Dream Logic Quartet elnevezésű formációjával aratott nagy sikert a Müpában. Az 53 éves Aarset a kilencvenes évek óta meghatározó alakja a nemzetközi dzsesszéletnek: debütáló, Electronique Noire (1998) című albumát sokan a Miles Davis utáni elektronikus dzsessz egyik legjobb próbálkozásának tartják. Az alkalmi kvartett negyedik tagja, A 42 éves Gustaf Hielm Stockholmból érkezik, egyéni basszusgitárjátéka a dzsessztől a metálig (Pain of Salvation, Meshuggah) sokféle zenében hallható.

A még mindig csak 36 éves Borlai Gergő csodagyerekként indult, 3 évesen kezdett dobolni, 12 évesen már a Grencsó Kollektíva tagja volt. Később készített három szólólemezt, 250 másikon pedig közreműködött. Számos hazai formációban fordult meg, köztük az In Line-ban, a Boom Boomban, a László Attila Quintetben és a European Mantrában. A kezdetektől a magyar zenei élet legnagyobb képviselői, köztük Presser Gábor, Horváth Charlie, Babos Gyula, László Attila foglalkoztatják.

A külföldi sztárok közül játszott együtt mások mellett Gary Willisszel, Scott Kinseyvel, Scott Hendersonnal, Matthew Garrisonnal, Tim Lefebvre-vel, Steve Tavaglionéval, Walt Fowlerrel, Bob Mintzerrel, Hiram Bullockkal, L. Shankarral, Vernon Reiddel, Iain Ballamyval, Al DiMeolával, Terry Bozzióval vagy Hadrien Feraud-val.

Anna and the Barbies - Borlai Gergö dobszóló - Live @ ZP

Jelenleg Barcelonában él és tanít, a világ legrangosabb ütős fesztiváljainak fellépője, vezető hangszermárkák képviselője. Előszeretettel próbálja ki magát a legváltozatosabb stílusokban, a színes játéktechnika mellett hangszereinek akusztikai tulajdonságait is rendkívül igényesen igazítja az adott zene elvárásaihoz. Koncertjei különleges eseménynek számítanak Magyarországon.

Kapcsolódó

3 évszak (+1) - 10 pontos nézpont Borlai Gergő, Ladányi Andrea: BL című elődadásáról

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr957993177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása