7óra7

Hazatérés a Zenthe Ferenc Színházban

Hazatérés a Zenthe Ferenc Színházban

2015. 03. 08. | 7óra7

Négy férfi - az idős apa, két felnőtt fia és idős testvére - évek óta élnek egy londoni házban anya nélkül, nő nélkül. Váratlanul megjelenik az Amerikában élő harmadik fivér fiatal feleségével.

A Hazatérésben a cselekmény tárgya nem más, mint az apauralom bukása, és felváltása a nőuralommal, az anyauralommal. S bár az odáig vezető út rögös, ha nehezen is, de helyreáll a család régi rendje, újra asszony veszi át az otthon irányítását.

A salgótarjáni premier érdekessége, hogy a korábban a Vígszínházban és a Miskolci Nemzeti Színházban játszó, ettől az évadtól kezdve a Zenthe Ferenc Színházban dolgozó Gyuriska János ez alkalommal – életében először - rendezőként is bemutatkozik.

– Harold Pinter egy olyan szerző, hogyha egy darabjába hívják az embert játszani, szinte gondolkodni sem kell, elfogadja-e? A Hazatérésben az apa, Max egy furcsa, groteszk figura, de talán ki fog derülni, hogy miért vált azzá. Nem lehet egy emberről első pillantásra megmondani, miért vált olyanná, amilyen, meg kell ismerni az életét. Az övében is van tragédia, humor, szatíra, mint szinte mindannyiunk életében. Örülök, hogy ezt a figurát meglátta bennem a rendező –mondta el a darab vendég főszereplője, Mikó István.

A kamaradarab premierje 2015. március 9-én 19 órától lesz a József Attila Művelődési és Konferencia Központban, további előadásnapok: március 10., 11., 12. és 13., egyaránt 19 óra.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr167993181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása