Hétfő (március 2.): Parasztopera
A színpadi tér kitágítása ugyanakkor, ahogy haladunk előre az előadásban, az idősíkokat egymásba is játszatja, és egy idő után azt vesszük észre, hogy minden egyszerre történik, a múlt és a most egyszerre van jelen, minden egyes pillanatban. (Turbuly Lilla)
A kritika itt olvasható.
Kedd (március 3.): Túl a Maszat-hegyen
Hogy mi lehet a gyerekelőadások feladata, arra egy találó kérdés pontosan rá tud mutatni: kinek vannak kisgyerekkorából színházi emlékképei? Így a cél egyszerű: létrehozni egy olyan alkotást, amit a gyerekek magukkal tudnak vinni – hiszen számukra, ahogyan azt egy jó előadás is mutatja, fontos az interakció – miközben izgalmas fordulatok, emlékezetes képek születnek, szellemes és fantáziadús szöveggel. Ez a Túl a Maszat-hegyen receptje is. (Nyulassy Attila)
A teljes írás itt olvasható.
Szerda (Március 4.): Cigányok
A Máté Gábor rendezte előadás nem ítél, hanem – a színházi kifejezés legszélesebb eszköztárával, egyszerre hatva szívre és észre, humorral és tragédiával – kérdez és állít. A párbeszédhez ezekről az állításokról kellene vitatkozni. A kérdésekre pedig egy egész társadalom várja a válaszokat. (Ugrai István)
A teljes írás itt olvasható.
Csütörtök (március 5.): Fodrásznő
Viktor Rizsakov elegánsan eltartja, tudatosan színházi közegbe helyezi a sztorit, kinyitva az utat a színészek előtt, hogy kívülről-belülről átjárva az összes helyzetet, karaktert és viszonyt, szinte végtelen szabadsággal és valódi virtuozitással ábrázolják a jeleneteket. A szabadságot azonban szigorú rend eredményezi: koncentráltság és pontosság, az írói és rendezői fekete humor abszolút értelemben vett értése és közvetítésének szándéka van a produkció mögött. (Ugrai István)
A kritika itt található.
Péntek (március 6.): E föld befogad avagy számodra hely
Mohácsi most is, mint a Dohány utcai seriffben, elvesz tőlünk minden fényt, totális a sötétség. A gyász és a tagadás sötétje. Fel tudjuk-e gyújtani ezután a közös, nemzeti emlékezet fényét, hogy valamennyivel világosabb legyen? (Csatádi Gábor)
A teljes írás itt olvasható.
Szombat (március 7.): Négyeshatos
Hát miért ne lehetne a magyarok közös nevezője (mint legkisebb osztó vagy legnagyobb többszörös) a négyeshatos? Faragó Zsuzsa és Forgács Péter, az előadás szerzői még éppen látják, ahogyan A tanú végén Pelikán elvtárs és Virág elvtárs felhúzódik a Margit hídon átzötyögő négyeshatoson, az ajtóhoz préselődve, és néznek egymásra. Ezt a szimbólumot, a nemzet olvasztótégelyét jeleníti meg a Stúdió K körkörös villamoskocsija. (Ugrai István)
Az írás itt olvasható.
Vasárnap (Március 8.): karamazov
A színészek érezhetően személyes ügyként élik meg az előadást, hozzátéve a magukét a dalokon kívül a szöveghez is. Ez a kisbetűs karamazov elsősorban az ő generációjuk apadilemmájáról, leválásáról, útkereséséről szól. És hogy az előadás hogy viszonyul ehhez az apához? Indulattal. (Turbuly Lilla)
Az írás itt található.
