7óra7

Bartis Attila: A nyugalom Marosvásárhelyen

Bartis Attila: A nyugalom Marosvásárhelyen

2015. 03. 09. | 7óra7

A korábbi, improvizációkra alapozó együttműködés után (Az ördög próbája Radu Afrim ezúttal a marosvásárhelyi származású író A nyugalom című regényéből, valamint a szintén Bartis Attila által jegyzett Anyám, Kleopátra című színdarab ötvözéséből rendezett előadást.

Anya és fia nyomasztó kapcsolata erotikával és fekete humorral fűszerezve jelenik meg a színpadon. A regény nyelvezetét cenzúra nélkül kezelő előadás tipikusan afrimi hangulatban a misztikumnak, az efemer létezés groteszkségének, az emberi kapcsolatok törékenységének ad helyet – áll a színlapon.

A nyugalom

Az alkotók célja szerint a 18 éven felülieknek készült, korhatáros előadásnak nem célja a tabudöntögetés. Érzelmileg kívánja megérinteni nézőjét, illetve provokálni a nézői értelmezést és a gondolkodást.

Főszerepben a Jászai Mari-díjas B. Fülöp Erzsébet, illetve a Kaszás Attila-díjas Bányai Kelemen Barna látható. Az előadás díszlete Adrian Damian, a jelmezek Márton Erika munkái, a zenéjét pedig Kiss Bora jegyzi.

A március 7-én bemutatott előadást márciusban még 13-án és 28-án játsszák, mindkét alkalommal este fél 8 órai kezdettel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr367993171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása