7óra7

Törőcsik Mari: „Otthon éreztem magam velük”

Törőcsik Mari: „Otthon éreztem magam velük”

2015. 03. 09. | 7óra7

Az szfe150 névre keresztelt projekt első portréján a számtalan díjjal és elismeréssel jutalmazott színésznő, Törőcsik Mari szerepel.

A hetente új tartalommal jelentkező projekt, indító darabja egy Törőcsik Mari fotóportré. A Cannes-ban is elismert színésznő 1954 és 1958 között volt a Főiskola hallgatója. Első éves volt, amikor Fábri Zoltán kiválasztotta a legendás Körhinta című film főszerepére.

„Nagyon ritkán adom már be a derekamat, hiszen a 80. életévemet taposom, de a Színház és Filmművészeti Főiskola mindig is kedves marad számomra, ez életem egyik fontos állomása. Mindig csodálni való, amikor egy nagy múltú iskola évfordulót tart. Jó dolog, hogy ez a három fiú számára jelent valamit, jó, hogy szeretik az intézményt. Minden új helyre nehezen megyek el, de itt egyszerűen otthon éreztem magam velük, mert megéreztem, hogy szeretnek és ez jól esett.” - mondta a közös munkáról a Nemzet Színésze, Törőcsik Mari.

A három frissen végzett hallgató szívesen kísérletezik új műfajokkal. „Hatalmas öröm és megtiszteltetés számunkra ilyen elismert emberekkel együtt dolgozni, mint Törőcsik Mari, nagyon boldogok vagyunk, hogy elvállalta felkérésünket. Minket az alkalmazott műfajokon túl, az álló- és mozgókép határán kísérletező alkotások érdekelnek leginkább, aminek jó példája ez a projekt is. Úgy gondoljuk, hogy a mai online világban nagyobb hangsúlyt kapnak a rövidebb műfajok, és rendkívül fontos szerepet játszik a vizualitás.” – mondta Damokos Attila, a kezdeményezés megálmodója.

Fekete Ádám:

Az szfe150 projekt az egyetemen is oktatott klasszikus akadémiai formát igyekszik keverni az olyan modern vizuális nyelvvel és formátumokkal, mint a gif és a coub. A projekt felvezető kampánya a #szfe150 pólós szelfisorozat, amelyben az egyetem volt és jelenlegi hallgatói számukra fontos, érdekes vagy vicces idézetekkel emlékeztek az intézményben eltöltött évekre.

A három fiatal filmes hetente jelentkezik új, izgalmas tartalmakkal, amelyeket szeptemberben, az SZFE 150. tanévének indulásakor egy látványos kiállítás keretein belül is meg lehet tekinteni. A Színház-és Filmművészeti Egyetem az ünnepi emlékév folyamán további érdekes programokat is kínál, melyekkel kapcsolatban részletek az egyetem online felületein találhatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547993167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása